A gyermekszegénység a rendszer szégyene

Az UNICEF 2005-ben közzétett, a gyermekszegénységgel foglalkozó jelentésében megállapítja, hogy a kilencvenes évek eleje óta a szegénységben élő gyermekek aránya 24 OECD-ország közül 17-ben növekedett. A gyermekszegénység aránya Dániában és Finnországban volt a legalacsonyabb (kevesebb, mint 3%), miközben Magyarország 9%-os gyermekszegénységi arányával a középmezőnyben helyezkedett el.

A jelentés szerint a gyermekszegénység alakulását elsősorban a társadalmi trendek, a munkaerőpiaci viszonyok és a kormányzati politika befolyásolják. A nemzetközi szervezet meggyőződéssel állítja, hogy a fejlett ipari országok súlyos társadalmi problémáinak legtöbbje a gyermekszegénységben gyökerezik.

Az UNICEF felmérés sajátossága, hogy a gyermekszegénységet nem csak a jövedelmi szegénységen keresztül közelíti meg, hanem a nem anyagi jólét és az életkörülmények felől is. Így 40 indikátor segítségével az egészség-biztonsági, az oktatási, a családi és társas kapcsolatok, a magatartás és kockázatok, a szubjektív jólét dimenzióját is vizsgálta.

Magyarországon 2000-ben a gyermekek 13,1%-a élt a mediánjövedelem 50%-ánál kisebb jövedelmű háztartásokban. Az egészség-biztonság tekintetében hazánk 7%-kal marad el az OECD átlagától. Olvasási és olvasásértési, matematikai és természettudományos készségek tekintetében az utolsók között kullogunk. Az oktatás elérhetősége és hatékonysága területén a lemaradásunk az OECD-átlagtól 4%. Magatartás és kockázatok kategóriában (egészséges magatartás, lerészegedés, drogfogyasztás, stb.) az átlagtól való eltérés 9%. A szubjektív jólét tekintetében a 11, 13 illetve a 15 éves gyermekek közel 15%-a panaszkodott az egészségére. Összeségében megállapítható, hogy általában a „keményebb” mutatók mentén kapunk rosszabb értéket (pl. jövedelmi szegénység, oktatásban való részvétel, csecsemőhalandóság), míg a „puhább” komponensek mentén az átlagnál kedvezőbb a helyzetünk.

Jelenleg hozzávetőleg hárommillió ember él a KSH által közzétett létminimum (66.271 Ft/hó/fő) alatt. Ez az érték a gyerekes családokban már 40, háromgyerekeseknél 60, a négy- és többgyerekesek közt pedig 80 százalék.

Magyarországon a gyermekes családok közül kerülnek ki a legszegényebbek. Az összlakosságból 12%, a gyermekek közül 19%, 420 ezer gyermek élt a szegénységi küszöb alatt. Ha mindehhez még hozzávesszük az oktatási rendszer problémáit is, akkor azt látjuk, hogy a szegénységben élő gyerekek 25-30 százalékának nincs esélye olyan képzésre, amely felnőttkorára egyenlő esélyeket adhatna számukra. A szegény gyerekkor tehát nemcsak az anyagi javak hiányát jelenti, hanem azt is, hogy a szegény gyermek előtt lezáródnak azok a lehetőségek, amelyek felnőttként alkalmassá teszik a társadalomba történő sikeres bekapcsolódásukat. Ezáltal a szegénység újratermelődik és lefelé menő szegénységi spirál alakul ki.

A gyermekszegénység a szülők rossz életkörülményeivel függ össze, amelynek egyik fő oka az alacsony foglalkoztatottság. A rendszerváltás után mintegy másfél millióan veszítették állásukat. A helyzet a kilencvenes évek közepén volt a legrosszabb, majd némi javulás után stagnálás következett. A magyar gyerekek 15%-a él ma olyan családban, amelyben nincs aktív kereső. A szülők rossz életkörülményeit a gyermekek is tovább viszik, az iskola pedig ahelyett, hogy megszüntetné, még jobban felerősíti a társadalmi különbségeket. A leginkább veszélyeztetett csoportok a három- és többgyermekes, valamint az egyszülős családok, a fogyatékos gyermeket nevelők, továbbá a kistelepüléseken lakók.

Minden bizonnyal az UNICEF lesújtó véleménye, valamint a hazai szociális szakma évtizedek óta hangoztatott vészjelzései késztették a Gyurcsány kormányt arra, hogy végre megszülessen a 2007-2032 közötti évekre szóló nemzeti stratégiai program, amely rögzíti a gyermekszegénység elleni küzdelem főbb elveit és célkitűzéseit.

A „Legyen jobb a gyermekeknek!” elnevezésű nemzeti stratégia kidolgozásában Ferge Zsuzsának és munkatársainak kiemelkedő szerepe volt. Javaslataiknak megfelelően egy generáció alatt szeretnék növelni a gyermekek közötti társadalmi egyenjogúságot, csökkenteni az életesélyüket rontó devianciákat. Hosszú távon át kívánják alakítani mindazokat a társadalmi mechanizmusokat, intézményeket és szolgáltatásokat, amelyek ma újratermelik a szegénységet és a kirekesztést. Sajnos azonban az elismerésre méltó szándékokat tartalmazó dokumentum sem konkrétan kidolgozott programokat, sem ezekhez rendelt költségvetési tételeket nem tartalmaz. A 2006-ban bevezetett megszorító intézkedések a szociális szférát is hátrányosan érintették és a gyemekszegénység enyhítése különösen a nagycsaládosok körében maradt sikertelen.

A KSH legfrisebb jelentése szerint ma Magyarországon a háztartások kevesebb mint egyharmadában élnek 20 év alatti gyermekek. E háztartásokba az össznépesség valamivel több mint fele tartozik. Egy háztartásban átlagosan csak 1,3 eltartott gyermek van. Az összes gyermekes háztartások 46%-a egy-, 39%-a kétgyermekes, 2,5%-a pedig négy és többgyermekes. Mintegy 80 ezer háztartásban a felnőttek között legfeljebb munkanélküli és/vagy gyermekgondozási ellátásban részesülő található. Háztartásaikban él a 15 évnél fiatalabbak 9%-a, 150 ezer fő.

Hazánkban a FAO becslései szerint mind mennyiségi, mind minőségi értelemben 200 ezren éheznek. Közöttük 15-20 ezer gyermek, akiknek szülei általában munkanélküliek és segélyből próbálnak talpon maradni. További csaknem 100 ezer gyermek keveset és egysíkúan (csak kenyeret, tésztát és krumplit) eszik, s étrendjükből rengeteg, a fejlődésükhöz szükséges tápanyag hiányzik. Különösen riasztó a helyzet az ország észak-keleti és keleti, illetve déli kistérségeiben, a „krízishelyzetű”-nek mondott, gettósodott falusi településeken (az ország területének kb. 38%-a tartozik ide).

2004-hez képest két év alatt a gyermekes háztartások reáljövedelme 6,7%-kal emelkedett, de gyermekszám szerint a három-és többgyermekesek egy főre jutó reáljövedelme veszített értékéből. A jövedelmek színvonalát nagyban befolyásolja a háztartásban élők gazdasági aktivitása is. A háromgyermekes háztartások 15%-ában, míg a négygyermekesek 35%-ában nincs aktív kereső, s ez 2004 óta 2, illetve 4 százalékpontos növekedést jelentett. Ugyanígy 3%-kal (88%-ra) csökkent az aktív keresővel rendelkezők aránya.

Az utóbbi években általános tendencia, hogy minél alacsonyabb a háztartás nettó jövedelme, annál nagyobb hányadot képviselnek benne a családi juttatások, amelyek 2006-ban az inaktív keresős sokgyermekes háztartások összes háztartási jövedelmének 36-42%-át tették ki. A gazdasági nehézségek növekedésével, az életszínvonal csökkenésével párhuzamosan azonban felerősödött azoknak a hangja, akik a segélyek és a támogatások lefaragását és megszüntetését követelik. Az MNB szakértői például - a Nemzetközi Valutaalap diktátuma alapján - az állami kiadások jelentős, mintegy 1350-2700 milliárd forintos lefaragását tartják szükségesnek ahhoz, hogy Magyarország közelítsen az általuk ideálisnek tartott 40-45%-os újraelosztási rátához, amely még így is elmarad az EU-hoz újonnan csatlakozott kelet-európai tagországok a 30-40 százalékos mutatójától. Orbán Viktor „őszödi beszéde” ugyancsak azt sejteti, hogy a Fidesz várható kormányra kerülése után sokaknak „fájni fog”.

Budapest, 2008. május 29.

Benyik Mátyás