Ersatz-királyság

A németek a háborúban Ersatzkaffe-nak nevezték azt a szörnyűséget, amely hasonlithat ugyan a kávéra, de nem az. Szegényebb helyeken persze az is megteszi, de azért senki sem hiszi el, hogy ez az igazi. Szegény népünk történetében sokszor nem jutott nekünk az igaziból, s most nem csupán a kávéra gondolok. Beértük, vagy be kellett érnünk a póttal, az Ersatz-cal. Horthy-királysága sem volt igazi királyság, bár annak nevezték. Egy volt a kelet-európai diktatúrák közül. Az, amit most kis hazánkban szorgos kezek építgetnek, az sem igazi királyság, csak amolyan pótkirályság. A honvédelmi minisztérium a múlt héten adta hírül, hogy nyugi, tisztelt Szent-Korona-hívők, királypártiak, a Honvédség tisztjei augusztus 20-án ismét a korona másolata előtt tesznek esküt. Miért? Nos, feltehetően azért, mert isten óriásira nőtt állatkertjében egyeseknek hatalomhoz jutottak. Tudom, vannak, akik szívét kellemes melegséggel töltik el az olyan hangzatos elnevezések, mint magyar királyi miniszter, királyi titkos tanácsos és egyebek. Csakhogy ettől államunk nem lesz erősebb. Nem hiszem, hogy aprócskára zsugorított, hadseregnek becézett NATO-örző-védő kft-nk nagyobb lesz, ha az új tisztek a korona, illetve, egy fenét, a pótkorona előtt teszik le az esküt. A bíróságok sem táltosodnának meg, ha a szent korona nevében ítélkeznének, mint egykor. Törődjünk bele, hogy nem lehetünk királyság!  Nem azért nem lehetünk, mert nem lenne király-jelölt. Biztos lenne, egy-kettőről ma is tudok. Azért nem lehetünk, mert ez a múltba visz bennünket, nekünk meg a jövőbe kéne menni. Mi lenne, ha köztársaságot építenénk? Nem pótköztársaságot! Igazit!

Újrakezdés üvegkockája

Az MSZP hétvégi kongresszusán szép üvegkockával lepték meg a küldötteket, az „újrakezdés üvegkockájával”. Nos, nézem, nézem, de átlátszó. Azért átlátszó, mert nincs benne semmi. Körülbelül úgy, mint ahogyan az MSZP kongresszusán sem volt semmi. Mesterházy Attila, az új elnök előadta az újrakezdés öt nagy elvét, úgy, mint modernizáció, a teljes foglalkoztatás, a társadalmi mobilitás javítása az esélyegyenlőség biztosításával, fenntartható fejlődés, a demokrácia és a szabadság védelme. Frázisok, amelyeket az emberek többsége nem ért, és nem is csoda, hogy nem ért. Az MSZP a választások elvesztése után sem vette a fáradságot, hogy a mai ember számára érthető nyelven szólaljanak meg. Akkor sem biztos, hogy odafigyeltek volna, de legalább értették volna, hogy valami kezdődik. Jó, ne legyünk telhetetlenek! – mondták sokan, akik tartalmi megújulást vártak, de már új vezetőkkel is megelégedtek volna. A káderügyek üvegkockájában sem volt semmi. A 36 éves Mesterházynak nem sok választása volt, mint elvállalni a pártelnökséget. Megkapta. Mindjárt megkapta hozzá elnökhelyettesként a 66 éves Balogh Andrást, aki soha életében nem foglalkozott belpolitikával, lévén, hogy diplomata. „Örökösei vagyunk az ókori Athén óta kialakult demokratikus értékeknek”, mondta, nem kis feltűnést keltve. Egykori főnöke, Kovács László is visszajött, aki még mindig sokat tudhat, ha 71 évesen igényt tart rá az újrakezdést hirdető párt. Ki is emelte mindjárt „a fiatalokat középpontba helyező pártépítést”, de megjegyezte, hogy „nem csupán a kor, hanem a tehetség is fontos a politikai pályán.” Szabadkai Tamás a maga 34 évével Sárbogárdról nyilván az átlagéletkor javítására került be, mert eddig olyan sokat nem lehetett hallani róla. Ő is mondott egy üvegkocka-bölcsességet, mi szerint „az MSZP nem lehet Budapest pártja, ezért ő a vidéki vonal erősítéséért kíván dolgozni”. Szóval, forgathatjuk még egy darabig az üvegkockát, de mind hiába. Nem elég ráírni, hogy újrakezdés. Újra is kellene kezdeni.

Cessna 172

Fejlődünk! Aki ennek az ellenkezőjét mondja, az vak, vagy nem akarja látni társadalmi rendszerünk vitathatatlan előnyeit. A Fazekas Gimnáziumban, ahova jártam, az egyik tornatanárnak volt egy használt Mercedese. A Fazekas előtt egy pár évig Afrikában volt edző, onnan volt a kocsi. Volt, aki irigyelte, de senki sem csodálta. A legtöbben napirendre tértek felette. Jó lenne, ha lenne, de e nélkül még lehet élni. Szóval, a szocializmus pitiáner ügyeit össze sem lehet hasonlítani tőkés korunk nagyszerűségével. Akkoriban repülőkről álmodni sem mertünk, manapság bárkinek lehet. A múlt héten például lezuhant egy magán tulajdonban lévő Cessna 172 típusú repülő. Tényleg bárki megveheti. Újonnan potom 280 ezer dollárért meg lehet kapni. Jó, nem mondom, egy kicsit használtat már 75 ezerért is odaadják. A tulajdonosa 22 éves volt. Fiatalon halt meg. Sajnálom. De, azért elgondolkozom: jó-e az, ha valakinek 22 évesen saját repülője van? Miért jó az, ha repülőgépek magántulajdonban vannak? Egyáltalán, mitől lesz emberi az ember élete?