Elméleti sarok: Vigyázat, veszélyes!

Elmélet

A törvény

A tőkés rendszerek, így a magyar kapitalizmus is, azt igyekszik elhitetni, hogy tisztességes, fedhetetlen emberek gyülekezete, azaz a parlament jó törvényeket hoz a köz javára. Ezeket azután nem kevésbé makulátlan emberek, azaz a kormány, végrehajtanak ugyancsak a mi hasznunkra. És ha valami gond lenne, sugallja a polgárság, van egy bíróság, amely mindentől független, és igazságot szolgáltat.

Mi is a törvény? A kapitalizmusban a törvény olyan magatartási normák összessége, amelyet a tőkésosztály a saját gazdasági, politikai és más érdekeinek megfelelően fogad el, és tesz kötelezővé a társadalom minden tagja számára. A törvényt nem bölcsek hozzák, hanem a különböző - a parlamentbe bejutott - pártok képviselői. A törvény tehát politikusok terméke, bármennyire is jogi formát ölt. A törvény végrehajtatására a tőkés állam szervezetek egész során tartja fent, a rendőrségtől kezdve az adóhivatalon át egészen a bíróságokig. E szervezetek élére ugyancsak politikusok választják meg vagy nevezik ki a vezetőket, tehát ők maguk is a politikától függenek.

A törvény egyben a hatalmon lévő osztályok politikai alkujának kifejezése is. Magyarországon a rendszerváltás után az akkori MDF és az SZDSZ megegyezett egymással, hogy lesznek olyan törvények, amelyeket kétharmados többséggel lehet csak elfogadni, és lesznek olyanok, amelyekhez elég az egyszerű többség is. Miért történt ez? Azért, mert az uralkodó osztály két csoportja így biztosította be önmagát a másikkal szemben. Nem azt írták le, hogy, mondjuk, meg kell kérdezni a társadalmat, hanem azt, hogy alapvető kérdésekben egymás érdekeit nem sérthetik.

Magyarországon például van médiatörvény, de ez nem arról szól, hogy a Munkáspárt és tőkeellenes szervezetek is helyet kapjanak a médiában, hanem arról, hogy az uralkodó osztály két nagy csoportja lehetőleg egyformán részesüljön a médiából.

Ma Magyarországon a törvényeket a hatalmon lévő tőkéscsoportok érdekeinek megfelelően hozzák. A multi és a nagytőkés ki tudja fizetni a nagy adót, ezért a törvény nagy adókat ír elő, és nem kis adókat, ami viszont a középvállalkozók, és a tömegek érdeke lenne. De mivel nem ők vannak hatalmon, nem róluk szól a törvény.

A bíróság és a politika

Függ-e a bíróság a politikától? Természetesen igen! A bíróság nem találhat ki törvényeket, azt kell alkalmazni, amit a parlamentben elfogadnak, vagyis a politika által előállított és kizárólag a politikától függő termékeket. A bíróság senkit sem ítélne el a vörös csillag nyilvános viseléséért, ha nem lenne ilyen törvény. Sajnos, szégyenszemre van!

A bírókat minden szinten politikusok nevezik ki. Az Alkotmány kimondja: "A Legfelsőbb Bíróság elnökét a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés választja, elnökhelyetteseit a Legfelsőbb Bíróság elnökének javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki. A Legfelsőbb Bíróság elnökének megválasztásához az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges." A bírói szervezet leendő vezetőjének a mai magyar alkotmány szerint élveznie kell a kormánypárt és az ellenzék bizalmát is, sőt a köztársasági elnökét is, ami - mint tudjuk - nem mindig esik egybe a kormányzó párt véleményével.

Vajon a köztársaság elnöke javasolna-e egy - nem párttag, de meggyőződésében kommunista - embert? Nyilvánvalóan nem. Olyat javasol, a képviselők meg olyat fogadnak el, aki hasonló világnézetet vall, sőt addigi tevékenysége is megfelel az ő politikai elvárásaiknak.

Az Alkotmánynak van egy pontja, amely igyekszik még inkább elhomályosítani a bíróság politikai függőségét. Idézzük: "A bírák függetlenek és csak a törvénynek vannak alárendelve. A bírák nem lehetnek tagjai pártnak és politikai tevékenységet nem folytathatnak." A bírák párttagságának tilalma magyar butaság, aminek nincs értelme. Olaszországban, amely nem kevésbé tőkés ország, a bírák lehetnek akármilyen párt tagjai. A politikától való függőség nem ettől függ.

Tordai Csaba, aki nem kommunista, hanem főosztályvezető az igazságügyi minisztériumban, a következőket írja erről: "

A bírói függetlenség alkotmányjogi garanciáját - az elvek szintjén - még az 1949-ben elfogadott alkotmány is tartalmazta, amikor a 41. § (2) bekezdése kimondta, "[a] bírák függetlenek és csak a törvénynek vannak alávetve". Ezt a tételt a Magyar Népköztársaság bírósági szervezetéről szóló 1954. évi II. törvény 5. §-a is megismételte, vagyis azt kell tapasztalnunk, hogy az igazságszolgáltatást leginkább lejárató koncepciós perek idején hatályos közjogi normák is tartalmazták a bíróságok függetlenségének legalapvetőbb garanciáját.

Amikor tehát az igazságszolgáltatás függetlenségéről beszélünk, fontos emlékeznünk arra, hogy az alkotmányjogi garanciák léte vajmi keveset árul el a ténylegesen érvényesülő függetlenségről - e jogi biztosítékok ugyan feltétlenül szükségesek, de nem elégségesek ahhoz. A politika még kifogástalan alapelvi szabályozás mellett is számos utat találhat az igazságszolgáltatás befolyásolásához."

Tordai úr mindjárt mond is egyet: "A bírói karrier ma érvényesülő rendszere erősíti a konformitás iránti affinitást. A jelenlegi kinevezési gyakorlat zárt pályává teszi a bírói hivatást, kicsi a mobilitás a jogászi pályák között.

Egy zárt karrierpályán belül az előrejutás a - lehetséges politikai nyomásnak inkább kitett - fellebbviteli bíróságoknak való megfeleléstől függ, hiszen a bírók szakmai munkáját leginkább ezen fórumoknak az alsóbb fokon ítélkező bírák joggyakorlatáról alkotott kritikája alapján ítélik meg." Ehhez nem kell kommentár!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés