Kedvenc válaszuk, hogy munkát mindig is lehetett találni, mindig is talpra tud állni az ember, ha dolgozik. Ez így is van, ez egy aláírt igazság, de a helyzet itt sokkal bonyolultabb, a problémánkat sokkal alaposabban kell megvizsgálni, főleg lelki szempontok szerint. A legtöbb ember aki ott van, főképp a maga hibájából, a kis részük pedig más, illetve a rendszer, háborúk, és a véletlen sors akaratából jutottak oda. Egyet nagyon nagyon fontos dolgot viszont leszögezhetünk, akárhogyis kerültek oda, élni szeretnének, s mindenkinek joga van a jó élethez, hogy kapjon egy "második esélyt" az élettől az újrakezdéshez, s a rendszerünk feladata kell hogy legyen, hogy mindenkinek megadatassék ez. Emberként megnyilvánulni emberekhez, ez az, ami főképp a kommunizmus lényege. A szolidaritás elengedhetetlen ahhoz, hogy emberként tudjunk élni egymással, harmóniában és boldogságban. Egyértelmű, hogy az élet jár mindenkinek, s mivel emberi mivoltunkból hibázunk, s sokoldalúságunk és érdeklődési körünk is olyan mértékben tágas, hogy nem engedhetünk senkit elveszni, senkit a "mocsárban hagyni", ha az élet rögös útjaira tévedt. Bajtársi kezet kell nyújtani neki, s újra értelmet kell adni szétroppantott lelkének, felkarolni hogy újra tudjon élni. Ez a mentalitás az alapja a szolidaritásnak, s a közjólétnek, ez az alapja a kommunizmusnak. Az emberi önzőséget, a kapitalizmus szülte, hogy mindig törekednünk kell arra, hogy egy személynek, ki legyen akárki, minél több vagyona, jobb élete, több tulajdona legyen, s ez a tőke, amely a világra hozta az emberben az önzőséget. Amíg nem tudunk, önzés nélkül, és egymásra, egy közösségre való tekintettel élni, azzal a gondolkodással, hogy nem egyedül vagy a világon, addig a kommunizmus alapjában vévve sohasem fog jól győzedelmeskedni. Ebből az okból kifolyólag, a legfontosabb hogy a gyerekekkel, a fiatalokkal, megértessük milyen fontos is, hogy kialakuljon egy új világrend, amelyet már nem a gazdagok, a felső tízezer tőkéje irányít, hanem mi, a nép.
Senki sem választhatja meg, hogy hol és mikor szülessen, így beigazolva Fidel "A burzsoázia nem ismeri az éhséget" szavait megállapíthatjuk, hogy mindig a társadalom aljáról kell kiindulni, kik ismerik a problémákat, kik fel tudják mérni azokat a bajokat, melyekből kiindulva felfelé kell építeni a rendszert. Gondolj bele, ha nem ide születtél volna, hanem a társadalom elítjébe, talán sohasem ismerted volna meg a szegénység problémáit, hogy milyen látni aluljáróba fagyott éhezőket találni, s elmenni a XIII. kerületbe körülnézni és rádöbbeni "Úristen, ilyen emberek is vannak!". Születhettél volna kínainak és négernek, egy alaszkai bányász fiaként, egy Tibeti papként vagy egy Maláj gyöngyhalászként, s talán lehet, hogy úgy sohasem érdekelt volna egy aluljáróban fekvő éhezése és a magyarországi benzinárak és telefontársaság óriási rablása, miképp a gazdagokat sem érdeklik a szegényes emberek. Érdekes az is, hogy a világon akár Malájziába körülnézel, sohasem találsz ekkora széthúzott társadalmakat, mint amit a kapitlaizmus okoz, nézz csak át a világ túloldalára, mondjuk a Borneó sziget környékére. Nincs televízió, nincs számítógép, nem is tudnak ilyenekről, az emberek mégis boldogok, halásznak vadásznak szeretnek harmóniában élni a természettel, misztikában élnek és nincs köztük szegény s gazdag. Tökéletes a lelki szegénység adta öröm, az ismertelen, ahova a kapitalizmus még nem tette be a lábát. A különös az, hogy abban a tudatban élnek, hogy "mindenük megvan ami kellhet", s ez ad nekik boldogságot. Mi meg itt Magyarországon, végignézzük a 18-éves srácot amint Audi TT-t kapott érettségire, és szomorkodva ballagunk el a kirakatok előtt a plázákba, lehorgasztott orral gondolva "ezt sem vehetjük meg sajnos". Szét van marcangolva a társadalom, aki megteheti az boldog, aki nem azt emészti a vágy és a kapitlizmus jelszava: küzdjél, kézdjél, küzdjél, hogy megtehesd. Boldogságra születtünk... boldogságra születtünk, és mégis csak kapálózunk a tőkés morzsáiért. Talán azt mondhatom, hogyha ismered a problémákat, akkor igenis jó helyre születtél, mert így biztos, hogy nem vállsz gazdag mindenhatóvá, aki sohasem tudhatta meg mi is a valóvilág és az igazság, mert mindig tudni és érezni fogod, hogy nem hiábaló egy alulról feltörekvő lázadás, amely mindannyiunkért szól...
A pisztoly és az atombomba csak a bamba amerikaiknál divat, csak ők tudnak olyat, hogy egy diák megbukik és lemészárolja az egész ikolát. A mi kis hazánkban inkább azt mondhatnám, hogy a lázadást sokszor a zenével szeretjük képviselni, mintegy hódítási jelképként, a lázadás eszméjeként amelyet sokszor a polónkon jelölt együttes neve képvisel! Persze, mint általában a legtöbb ember számára, a zene az életünk egyik legszebb és legjobb elemként van bennünk, olykor feltámaszt bennünket búskomorságunkból, máskor pedig csak simán feldob s elvarázsolja az életet a szemeink előtt. Mint minden zenei irányzatban, rengeteg közölnivalója van egy dallamnak, egy hangnak, egy adott műfajnak, s épp ezért tud az embernem minden érzésére egy előre megírt problémamegoldást adni, s mint minden együttes, itt is a lényeg, hogy ki mit lát problémának, miként él meg a világot, ami körülette él. A rock és a metál inkább igyekszik az élet sötét, és bánatos oldalát megmutatni a világnak, s 'dühöngő' jelleggel méltan képviselik a lázadást, az erő s a düh szimbólumát. Egy együttes, oskmindent elárul a terjesztőjéről, rólad, mivel az érzések melyeket takar, a dalszövegek amelyek megfognak, nyilván a Te érdekeidet védik, s Te táplálkozol belőlük, mert ez a lázadó együttes, nyiltan megért téged és látja a problémáidat! Persze, ez nem általánosíthatóan igaz, de többségében, a zene és a szólamok, a dob és a gitár meg a basszus naés persze a dalszövegek együtt kell hogy hozzák azt, ami Te vagy, a Te énedet! Ezekből kiindulva, végigmenva a városon, rengeteg srácot és lányt látni, kik felveszik együttesük polóját, mutatván, hogy kik ől s mit gondolnak, mintegy fegyverként felhasználva ezt egy öltönyössel szemben, kinek a szemébe mondva, hogy "én nem vagyok hajlandó". Egyre több van ilyen fatal korú, aki nem ért egyet a világgal, köztük én is, kik így ellenszegülünk és harcolunk a számunkra kihasználó és rossz ellen, az elhibázott oktatás, a szemét tanráok, egy megnemértett eszme, egy korlátolt nyűgös és bonyolult problémás élet ellen. A lázadás sohasem lehet divat, mert aki felvállalja, és végigmegy bátran Che Guevaras, Slayeres, Hétköznapi Csalódások-os polóba az utcán, az már nem divat, hanem legyőzött vakság, hit! Mi lesz ezzel a nemzedékkel ha felnövünk, ha majd e generáció fogja átvenni a közéleti szerepet? Én azt mondom, kik a társadalomban lentről jönnek, sokkal magasabbra törnek mindig, mert ők látnak és harcolnak, nem törődnek bele a problémákba, mert ők alternatívát keresnek a bajokra, s nem támogatják azt! Éljen a zenénk, éljen a zenénk imádata, mert azok mind mind mi vagyunk, a fiatal lázadó ifjúság!.
Sok utópia és vélemény született már arról, hogy mi is fog történni a világgal néhány évtized múlva, bár ha jövendölés van is, sohasem tudhatjuk mit hoz a jövő, csakis a józan paraszti eszünkkel tudunk sakkszerű történést megjósolni. És mivé lettünk? Fa, kő, vas és acél, puskapor és atombomba, odáig fejlődtünk egymással történő versenygésünk folytán, hogy csaknem egy gombnyomással kiírthatnánk mindenkit a Földön. Szokták mondani, hogy az embert a lustasága vitte előre, a fejlődés és a kényelmesebb élet reménye, ami persze teljesen normális emberi dolog, azt leszámítva, hogy ennek mennyi ára volt a múltban, miképp tökéletlenedett az emberi hozzáállás egymáshoz, barátainkhoz, embertársainkhoz, miképp a jó életet rabszolgamunkába, kapitalista formába alkalmazták mind a királyok, mind a földesurak, mind a fáraók kik emberek százezreit küldték iszonyatos piramisépítésekre. Valahogy félredeformálódott a gondolkozás, amikor egy fáraót istenítenek, hogy "micsoda pompás palotákat építetett, és micsoda gyönyört varázsot Egyiptom földjére", ahelyett, hogy a rabszolgákat dicsőítenék, kik követ emeltek és vért izzadtak. Az emberiség megállíthatatlanul fejlődött kétezer év alatt, millióknak kellett meghalni ahhoz, hogy most mi nagyok lehessünk és viszonylag jó körülmények között éljünk. GULAG táborok tették naggyá a diktatórikus Sztálin egyáltalán nem kommunista Szovjetunióját, s milliók haltak meg igazságtalan csatamezőkön, hogy nyerjen egy király dicsősége. Fejlődtünk, fejlődtünk, s most itt vagyunk, autók rohangálnak az utcákon, emberek hatkor kelve igyekeznek a munkába egy jobb élet halovány reményében. Nézzünk azért végig a fiatalokon is. Fáradtak, megvan sokmindenük, már a telefon márkája diktál, nem a felhalmozott tudás mint régen, nem az számít, hogy ki mennyire jóképességű és kedves, hanem az viszi mindig a pálmát, akin ENERGY-s pulóver van, és napszemüvegbe kószál éjszaka felzselézett frizurába, és ottvan minden mondata végén, az a bazmeg, már-már a mondat végi pont írásjel helyett használt szócska. És tudjátok, mi a helyzet? Nem ő a hibás, hanem az, aki odaadta neki a jót, és nem tanította meg őt napszemüveg nélkül látni az aluljárókban. Megvan mindenük, megvan a ifjúság többségének mindene, s ez elvonja a figyelmüket a dolgoktól, és lustává teszi őket. Vonjuk le tehát, az örökkéigaz egész emberiségre általánosítható következtetést:
Minél magasabb a kultúra és a modernizáció szintje, annál lustábbak az emberek.
Ez egy visszafordíthatatlan folyamat.
Sokunk tisztában van azzal, hogy melyik a legborzasztóbb szó a világon, amelyet meghallván hideg futkározik a hátunkon, és szédülés tör ránk akárcsak Surdánák, igen ez a szó a munka. Az a baj, hogy a mai emberek sokasága mind a pénznek él, erre nevelik a gyermekeiket, menő szakmákba kényszerítik őket, s ezáltal a szó méltatan felvette mai, negatív és visszataszító formáját. Mindannyian mások vagyunk, s szokszor hallani a "Mi leszel ha nagy leszel" kérdést a szülőktől, amire mosolyogva vágjuk rá, hogy színész vagy vasutas, de közben ha 1-est hozunk haza a suliból, kíméletlenül a fejünkhöz vágják, hogy "Így csak utcaseprő lesz belőled". Ebből a példából nagyonis kivehető mit az elején mondtunk, hogy a szülők pénzes menő szakmába kényszerítik a fiatalokat, s már nem a boldogságot kereseik benne. Ez a hiba, a kapitlaizmus számlájára írható fel, hogy különbséget tesz orvos és ács között, holott mind a kettőre ugyanolyan nagyon szükség van, mind a két szakma óriási feladatokat lát el, mint például a vasutasok, a hidegburkolók, vagy akáraz utcaseprők. Mostanában, a mai kommunisták egy része sem tudja ezt megérteni, hogy egy rendszernek nem úgy kell összefognia a társadalmat, hogy mindenkiből proletárt farag, hanem úgy hogy minden egyes embernem azt a munkát adja, amit ő szeretne csinálni boldogan és örömmel, s mindenkinek ugyanannyi fizetéssel. Ez, a Comrade Csoport véleménye a munkáról, s ezt két példával alá is támasztanánk. Nem ugyanolyannak születtünk, nem ugyanaz "a kedvenc színünk", nem szabad másokra ráerőltetnünk az akaratunkat, a "mi kedvenc szinünket". Mások vagyunk mind, s a módszer megtalálása a központi feladatunk, amivel összefoghatunk minden embert, amiért ő született a világra! Két példával szolgálhatok, az iskolából, elképesztő érdektelenségem volt egyes szaktantárgyakhoz, mégis olyan jó volt látni, hogy ami számomra visszataszító, az másoknak mennyire fontos. Volt egy laborvizsgálat tantárgyunk, ahol betonkockákat teszteltünk törésre és cementsűrűséget vizsgáltunk meg egyéb érdekes dolgokat. A tanárnak, az élete volt a grammozómérleg, a wicatt-tű, abetontörő gép, s látszott a szemén, hogy mennyire szereti és érdekli amit csinál. Sohasem hittem volna, hogy ilyen emberek is vannak, hogy van ember akit ez az anyagvizsgálat érdekel, hogy ezt szivesen csinálja, s ami a legfontosabb, hogy megtalálta azt a munkát, ami érdekli, s mit szívvel-lélekkel végez. A másik példám szinte ugyanilyen, csak a statikát oktató tanárnő a célszemély, kinél teljesen ugyanez volt a helyzet. A beton nyírási határterheléséről, és a gerendaban ébredő feszültségről beszélt, s miközben adta le az anyagot, érezhető volt, hogy őt ez mennyire érdekli, s hogy mennyire odaadóan próbálja megismertetni velünk a statika szépségét. Mások vagyunk, engem nem érdekelt, mégis a matek kivételével teljesen ötösre érettségiztem, mert az infrormatika és a történelem tantárgyak nagyon lekötöttek s szerettem őket. Másra születtünk, újra hangoztatva "más a kedvenc színe mindenkinekl", különbek vagyunk. A mai kommunistáknak is arra kell törekedniük, hogy ne csak egy nagy tömegbázisú társadalmi csoportot, a munkásosztályt karolja fel, hanem az egész különböző emberiséget, hiszen senki nem döntheti el, hogy lustának vagy okossan szülessen e, s hogy mi legyen majdan a "kedvenc szine".Nem jó, a tömegmegmozgató gondolat, nem "A világ proletárjai egyesüljetek!", hanem világ népei és az összes ember kell, hogy egyesüljön!
Miért kell nekünk rendszer? A saját védülmünkben érdekében, azért, hogy a földön ne legyen rabló, ne legyen szabad gyilkolás, jog legyen s törvény, amelyek megvédenek minket, az érdekeinket, egymástól és magunktól. Amely rendszer ne látja be, hogy a törvények nélküli rendszer ostobaság, az egy buta rendszer, melynek méltó képviselői az anarchisták. Miről is szól? Malatesta szavai alapján, önnállóan szervezet életről, egymás segítéséről és békességről, törvények nélküli életről, amely rendszerben mindenki egyenlő, s senki nem áll senki fölött. Nagyon szép és jó gondolatok, de megértésre nem találnak csak buta embereknél, akik nem tudják felmérni ezeknek a veszélyét. Azt el lehet ismerni, hogy azonos hitű közösség esetén működik az anarchia, akik mind hisznek ezen gondolkodásmódban azoknál működik, de az nem rendszer, amely csak 10 főre, s nem 1.000.000 értendő, s miképp mindenki más zenét szeret, s miképp minden embernek nem lehet ugyanaz a kedvenc szine, ezáltal az anarchista felfogás is éppencsak ezáltal fog szabotálódni, mert nem gondolkozik mindenki ugyanúgy, már születésünktől kezdve. Éppen ez az, ami a rendszer bukásához vezet, mert ha 1000 főből ha csak egy, egyetlen egy fő gondolkodik úgy, hogy miért dolgozna, ha el is lophatná a más által termelt gabonát, akkor az máris a rendszer bukásához vezet. És egy fő mindig akadni fog, aki a könnyebb utat választja a megélhetése felé, aki inkább önkényesen elveszi, mintsemhogy dolgozna érte. Emberi tulajdonságainkból fakadóan, ha nincs a gonoszságunk megfékezve törvényekkel, az erőt vesz rajtunk és kibújik, mert mindig a könnyebb utat választjuk. A törvények kellettek és kelleni fognak, meg kell védeni a jogok, hogy egy lusta ember ne a lopáshoz nyúljon ha éhes, hanem más megélhtési formát keressen inkább, valamilyen hozzá illő, a képességeinek megfelelő munkát. Aki józan paraszti ésszel végiggondolja ezen gondolatokat, beláthatja hogy az anarchia nem működik, mindig lesz egy olyan ember, aki a könnyebb utat választja. Törvények mindigis kellettek, működésükre jó példa az arab világ, ahol fantasztikus módon meggátolta a korrupciót és a lopást az a módszer, miszerint levágják a fél karját a tolvajnak. Persze, ezek drasztikus módszerek, de mégis jók, mert rákényszerítették az embereket arra, hogy munkát kell keresniük a megélhetésükhez, nem pedig az egyszerűbbet, az "elveszem"-et. Persze Amerikában és hazánkban, korántsem erősek a törvények, és lásd mégis ki a mérges: az anarchista, kik szídják a rendőrséget és kővel dobálják őket. Ez van, ha a törvények lazábbak, a szabadság túlzott, és az emberek kezéről levezik a bilincset: nő a korrupció és a törvénytelenségek száma. És persze az anarchisták szerint a rendőr a hibás, hogy meg mer ütni egy törvényt nem tisztelőt. A rendőrségről mint állami szervezetről meg csak annyit, hogy korruptak olykor ők is, olajat szőkítenek, de ez nem a rendszer hibája, sem magáé a rendőrségé. A célja, a közbiztonság és a magántulajdon védelme jó, az egyedüli baj itt is az emberekkel van, hogy olyan emberek kerültek bele, akiket megfertőzött a korrupció, és ez egy ilyen kiemelkedően fontos szervezetnél súlyos hiba. Végezetül pedig a lényeg: mint már mondtuk, ha az anarchia a törvény nélküli életet hirdet az jól és szépen hangzik, de iszonyatosan nem működik, a buta emberek hittvallása, akik nem képesek látni a rendszer gyengéit, hogy valójában milyenek is az emberek...
Most hogy bizonyosságot nyertünk arról, hogy a törvények nélküli életünk kezdetén is szükségünk volt törvényekre hogy egymással éljünk, most nézzük egy másik szempontból a dolgot, miszerint sohasem lszz tökéletes harmónia a világba, gondoljuk át hogy miért is. Az anarchia egyik alappillére az azonos gondolkodásmód, miszerint mindenki hisz a rendszerben, mindenki ugyanazokat a nézeteket vallja. Ez egy óriási tévedés, amelyet ha egy rendszer alapjává teszünk, globális káoszt okoz mivel sohasem lesz az összes ember gondolkodása azonos, már születésünktől fogva más és más tulajdonságokat hordozunk mind külsőleg mind belsőleg (gének), így sohasem lesz mintmár oly sokszor hangoztattuk az összes embernek ugyanaz a kedvenc színe. Egy szabad rendszerben törvényes keretek nélkül nem hiszem hogy sok emberből a szolidaritás nevelődne ki, tételezzük fel hogy a 99%-ánál igen (persze ennél jóval kevesebb lenne az arány), akkor mi lenne azzal az 1%-al, akiben nem szülne szolidaritást a szabadság, hanem inkább torz formában lopna-csalna-ölne, hiszen a szabadság és a törvénytelenség törvénye ezt megengedi. Gyilkosok születnének, akik öntörvényűen önakarattal döntenének mások sorsa fölött, mert az ember szemében mindig az első számú szabály a boldog élet, sokszor bármilyen áron. Tehát a második legfontosabb következtetés, sohasem lesz ugyanolyan hitű az egész emberiség, így a totális szabadság általi azonos gondolkodásmód sohasem fog működni. Ezt sokszor nem tudják megérteni, hogy különbözőek vagyunk mint testileg mint 'lelkileg', vannak kifelé és befelé forduló (extrovertált és introvertált) emberek, amely alaptulajdonságokat a géneink génállományaink rögzítenek, miképp azt hogy szőke e a hajunk vagy fekete. Alaptulajdonságink vannak, amelyeket felnőtté vállásunk során torzíthatunk negatív és pozitív irányba, elnyomhatjuk az agressziónkat, az élet kialakítja úgyis mivé leszünk, de azokat ha meghazuttolhatjuk is amik alapból vagyunk, de teljesen sohasem nyomhatjuk el. Nincs rosszabb dolog sokszor, mint harcolni önmagunk ellen, ha valakinek a kedvenc színe a kék, s rá akarják erőltetni a vörös színt, a diktatúra és az azonos gondolkodásmód erőszakos súlykolása sohasem vezetett eddig jó útra (lsd. diktatúra), hazánkban és más országokban is ezzel rontották meg a kommunizmust, mivel erőltették, nem megértették a lényegét. Értsd a célzást, az anarchistáknak mind ugyanúgy kell gondolkozniuk, hogy életképes rendszer alkossanak, ámbár az általánosítás mint a történelem diktatúráiban már kiderült: nem működik, a jó gondolkodásmódot a demokrácia útjaiban kell keresni a többségi egyettértés elve alapján. Most hogy bebizonyítottuk, hogy két alappillére nem működőképes az anarchiának emberi mivoltunk miatt (törvények nélküli élet és totális szabadság) nézzünk meg egy harmadikat: az életvitelt...
A turizmusból mindig csak pár tucat személy húz hasznot, köztük többet között a kereskedők, az élelmiszerárusok és persze a Balaton partján lévő sok-sok Zimmer Frei típusú háztulajdonosok. Ilyenkor nem törődnek vele, hogy magyar vagy e vagy német, ennek is megvan az ára, s ha a Te szükségleteid egy lángost igényelnek a Balatonnál, akkor igenis fizesd meg, akárcsak a fagyit vagy a szálláshelyet, a magas s borsos áron. Sokmindent a német árakhoz és keresetekhez viszonyítanak, a tóparti épületek 70%-a kiadó, s mindebben a legszörnyűbb az, hogy Magyarországon történik mindez, a saját hazánban. Úgyszólván, az egyetlen nyaraló helyünket kézrekerítették a haszonhajhászok,és mindenki a turizmusból származó összegre pályázik, mindenki "nagy lóvét akar kaszálni". Felháborító, hogy mennyire célközösséget tévesztett az ország egyik legnagyobb nyaralóhelye: a Balaton. Gondolkozzunk hát egy átlagember fejével. Keres havi 100.000 Ft-ot, és mivel el akarja vinni a gyermekeit nyáron valahova kikapcsolódni, nem tud sehova sem menni, mivel a magyar fizetésekból külföldre nemigen lehet gyakorta elmenni, így csak a kishazánk adta lehetőségek maradnak. Átlagemberünk körülnéz: Balaton drága, Velencei-tó víztelen, Fertő-tó kontra drága, Duna piszkos, Tisza úgyszintén, s így marad az emberünknek a panellakás 10.emelete, a ventillátor és a sarki strand vagy bányató ahol szintén roppantul élvezheti a nyár, a csend, a nyugalom és békesség, a szabadság és a kikapcsolódás adta pillanatokat. Menjünk még egy picit vissza a Balaton témánkhoz. Egyértelművé vállik, hogy persze hogy magyar emberek sem hülyék, ők is keresik a jobb életet, miképp a kereskedelmi alkalmazottak is a pénzfejés rejtelmeit kutatják, mivel hát mi más, mint a szükség kényszerít minket arra, hogy fizessünk és fizessünk, s így egyes rétegeket/embereket gazdagítsunk meg. Akinek van autója az tudja, hogy hiába vannak a benzinárak a csúcson 350Ft/l környékén, a szükség és a "kell" rávisz minket annak kifizetésére. Így van ez a partközelbe is, aki éhes kifizeti az árut a Tolvajok Városában is, aki szomjas pedig akár meg is dögölhet az iszonyatos melegbe, ha nem is a szomjhaláltól akkor a toronymagas áraktól. Szüleim kint voltak az ingyenes Elton John koncerten, amit a Westel mily nagylelkűen szervezett mint "ingyenes szorakozást" a magyar 30-as népnek. Ez egy szép dolog volt tőlük, ki is ment rengeteg ember, hogy megtekintség a neves sztárt akció közben. DE valaki meningcsak hasznot akart húzni az egészből, s így a standok barrikádként állták körbe a hőségtől szabadulni vágyó nyomorgó százezres tömeget. A szükség megintcsak diktált, a nagy tömegnyomrba, a fülledt melegbe a standok pofátlanul kihasználva a helyzetet, a 0,33-as üdítőitalokat 340 Ft-ért adták mosolyogva a szomjazó népnek. Emberek rosszul élnek s jobb életet remélnek, társadalmi rétegek csak úgy versenyszerűen távolodnak, s csak játszák s játszák a a "a ki tud nagyobbat rugni a másikba" című játékot. Kihasználják egymást, egymást ütve s más kárára kereseik a boldogabb élet felé vezető utat.
Valaha más volt minden még. Persze kritika az mindig van, szídás ellentétek és másképp gondolkodók mindigis voltak, vannak, lesznek. Vajon el lehet érni azt a kort és azt az álláspontot ahol mindenki boldog? Igen, ez egy velős kérdés, sok érv szól a nem, s az igen mellett is. Vajon az anyagi javak halmozása hozzásegítik az embereket a boldogságukhoz? Azt hiszem erre a kérdésre egyértelmű a válasz: igen. Kulcsfontosságú szó ebben a "hozzásegíti", mert a javak által boldogabb lesz az ember, de a teljes boldogságot mit a szerelem adhat abban az államhatalom nem tud segíteni, de a pénzügyi részben viszont nagyonis sokat tud. Nézzük csak mi manapság a divat: eladni, felélni, sírni. Az állam ellent mondott a privatizációnak, ellent mondott a köztalajdonnak és minden magán kézbe adott, egy-egy embert meggazdagított, akik máig is forintok milliót zsebelik be tőlünk, az adófizető polgároktól. Miről is van szó? Sokat beszélnek arról, hogy nincs pénz autópályára, nem tudják felépíteni, évekbe tellik míg akár 1km autópálya is felépül. Tudniillik, mindent ami az autópálya építéshez kell gyárat szépen eladtak. Példának okáért, 1 méter szallagkorlát mi az autópályák szélén van, az 25.000 Ft-ba kerül. Miért is? Mert aladták a gépeket, az öntöüzemet, eladtak mindent mi a gyártásához kellett, eladták a bányákat, az ércfeldolgozóüzemek romokba állnak (országútról sok ilyen látható), a csillék unottan rozsdásodnak a bányákban. Ez csak egy példa volt, kicsi a sok közül, bőven van még mit nézni: Csepel kerékpárok és robogók, Elzett kulcsgyár, Rába teherautógyár, Ikarusz buszgyárak. Megkérdezték az okos embereket, hogy ezeket miért adták el: a válasz az volt, hogy a kommunisták felhalmozták az államadóságot, és ezeknek eladásából ki kellett azt fizetni. Ezek után merje valaki azt mondani, hogy "emberközpontú a kapitalizmus". Annak idején anno, nagyon jutányos áron valaki hozzájuthatott egy Csepel kerékpárhoz, és mindenki örült, mindenki megtehette hogy megveszi, vagy Csepel robogót. Igaz, tömegesen termeltek rengeteget, de inkább legyen fölösleg valamiből mint szükség. Ezek pedig a "közjólétet szolgálló" intézmények voltak mind-mind az állam kezében, amelyek a kommunizmus keze alatt boldogították a népet, s feledtették velük azt a szót hogy szükség. Mert amit fent a bevezetőben elmondtunk az állam csak egy, csakis egy dologban segíthet hozzá az emberek életéhez, ha elűzi a szótárból a nélkülözés szót, s elérhetővé tesz árucikkeket a nép számára. S így lőn a történelem: eladtak mindent, s most azért fizetünk ilyen sok adót, hogy ki tudja fizetni az állam a tőkésnek az autópályák építési díjját, mert az álam erőtlen lett, már nem a "vas és acél" országa vagyunk. S csak ilyenkor később kezdenek rájönni az embereke, hogy a nagy rendszerváltás óta, amikor sikeresen megbuktatták a kommunizmust, hogy mégsem az lett amit ígértek, nem folyik bor a csapból, és nem lett zöldebb a fű sem...
Mindigis arra törekedtünk, hogy az életünket úgy alakítsuk ki ahogyan nekünk tetszik, s úgy a legjobbat tudjuk kihozni életünk minden egyes percéből. Már az ősemberek is eképpen gondolkoztak, ha éppen fáztak igyekeztek a tüzet meghódítani, ha éhesek voltak vadásztak/halásztak, s közben érdeklődően kémlelték a csillagos égbolt rejtelmeit, falfestményeket csináltak és sokasodtak. Mindigis hajtotta őket valami, miképp most minket, hogy kicsit jobb legyen mindig az életünk. Házakat emeltek, megjelent a földművelés és az állattenyésztés, folyamatosan a saját jobblétük, kényelmük, és boldogságuk céljából alakították életüket. Ezeket a társadalmakat még tekintsük nem-kizsákmányolt társadalmaknak, ahol nem volt sem király, sem egyházi tized amelyek ugyszólván rabolták volna a népet. Most egy másik gondolatmenettel folytatom: történt hogy egy Fuji szigetekhez közel, egy kis szigeten élő emberekhez elmentek a fehér TV-sek, s megdöbbenve látták hogy a maguk egyszerű módján, de milyen békésen, nyugalomba élnek ott, fákat hegyeznek s halásznak velük, tutajokat építették és faágakból kunyhókat. Az ember azt mondaná, hát ennél nem is kellene több. Nos jött a fehér ember, s ugyebár ahogy mondani szokás "hoztuk magunkkal a kultórát és a civilizációt" ajánlották a modern dolgokat nekik fülbevalókért fafaragásokért cserébe. Megdöbbentő volt, hogy mennyire "beteljesedett az életük" azáltal hogy ők nyugalomba és békébe vannak, nem voltak hajlandók elfogadni az új dolgokat, még egy csokit sem amelyet az egyik riporter adott oda az egyik lakosnak. Ezt kellene megértetni az emberekkel és a politikusokkal, hogy mennyire boldogok kötelezettségek nélkül. Nem kell naponta az adózással, a villanyszámla befizetésével törődniük, hogy kijött egy két évve elmaradt vízdíj kamatokkal és már megint emelték a benzin árát. Jó élet, boldogan. A titka az, hogy nem ismerik a TV-t, a számítógépet, a hatalmas kényelmet, s ezáltal nincs olyan dolog amely nélkül ne boldogulnának. Ez a megvalósult álom, nem pedig Amerika. Az az igazság, hogy mi már kizsákmányolt társadalomba nőttünk föl, kizsákmányolt társdalomban élünk, s ehhez oly mértékben hozzá vagyunk szokva, hogy észre sem vesszük hogy miért vagyunk ilyen nyugtalanok, csak görcülünk és megállás nélkül tanulunk hogy megértsük a diszkrét matematikát és Einstein elméleteit, küzdünk hogy minél jobb autónk legyen s legyen TV-nk és az ördögi kör: minden hónapba be tudjuk fizetni a vízdíjjat, az elmaradt gázszámlát, s a megint megemelt díjjú benzint...
Lenin azt mondta: tanulni, tanulni, tanulni...
A Cormade Csoport is erre vállalkozott. Miért is? Tekintsük át ezt a teóriát, mégpedig most ne egy múltbéli példával, hanem egy mostani és közelgő dologgal: az Európai Unióval. Ahogy mindenki láthatta, Budapesten és az ország főbb pontjain hatalmas reklámtáblák tömkelegét helyeztek el, hogy "Tisztábbak lesznek e az Európai Unióban a folyóink?", s a plakáton nagy gyönygy betűkkel villog a válaszfelirat, hogy "IGEN". Az ember általában mosolyog, és éljenzik nem is elmélkedve a dolgon, hogy a Dunából olyan tiszta víz lesz majd mint amilyen 2000méter méllyen van, s a Balaton is újra régi pompájában fog tündökölni, amikor még Tihany tetjéről a halászok bámulhatták a garda rajokat, olyan tiszta volt a víz. Ki ne szavazna hát az IGEN mellett, ha ilyen csábító ajánlatot küld az Európai Unió? Mindenki, aki nem gondolkodik el egy picit is a dolgon. Azért lesz tisztább a víz, mert a gyáraknak kötelező lesz az EU által előírt tisztóberendezéseket és szűrőket beszerezniük mielőtt a Dunába ömlesztenék a hulladékokat. Ennek persze értelemszerűen indenki örül, kivévve az aki bele fog rokkani a berendezés árába hogy megfelejen a szabványnak, eképp a többi ipart kinek még a jó öreg Szovjetuniós gépei és gyárkéményei vannak. Vagy a másik: szelektív szemetelés. Tisztábbak leszünk persze, újrahasznosítás így úgy, külön zacskóba a sörösdobozt és külön zacskóba a papírt, meg lett kérem szavazba ezt be kell tartani. Most jön az én tézisem: de hol van a magyar ember attól, hogy mindezt megtegye? Meg vagyunk erre tanítva, fel vagyunk erre a gondolkozásra készítve, és elég érettek vagyunk ehhez a mentalitáshoz? A válasz érthetően nem. Ez körülbelül olyan, hogy egy ősembernek megmondjuk hogy mától a fán kell aludnia. Nem fogja megérteni, ha eddig tudott nyugodtan a földön aludni békésen, most miért kellene neki ezentúl a fán aludnia kényelmetlenül és nehezen?! Egy nagy hibát tett a mai rendszer, a mai kormány, mert a lehetőségek közül a roszabbikat választotta: inkább hülyének nézte az embereket ostoba plakátokkal, mintsem hogy tanította volna a népét egy lehetséges jobb jövőre. Még egy példát befejezésül, napjainkban történt: elhatározta egyik kerület, hogy kirak a parkba speciális zacskókat, amellyel a kedves gazdik a kutyájuk után felszedhetik az ürüléket. Nagyon szép dolog, hogy ilyenekre is gondolnak, tényleg fontos is. S lásd a nem tanítás eredményét, másnapra elvitték az összes zacskót se szó se beszéd, maradt minden a régi szokás szerint. Mi a következtetés? Ha valami változást akarunk akár a rendszer terén, akár az állampolgárok életébe vinni, egy nagyon fontos dolgot sohase feledjünk el: megtanítani őket az újra, s nem tudattalan belevinni őket abba. A Comrade Csoport is a tanítás céljából jött létre, mert egy szebb jövő csak akkor lehetséges, ha megmutatjuk az embereket az "alfát és az omegát"...
Sokan hangoztatják, hogy a világot már nem lehet megváltani, rossz és bűnös lett az emberiség, megváltoztathatatlanul, makacsul hajlamosak vagyunk a rosszra és a bűnre. A történelem során forradalmak ezrei mentek végbe, s küzdve küzdtek és bízva bíztak amikor megdöntötték a monarchiát és a despotizmust, most mégis úgy látszik, hiába üvöltünk, nem hallja senki: elfáradtak az emberek s kialudtak a harcosok fáklyái. Inkább csal s lop mindenki hogy meg tudjon élni, inkább rosszak leszünk és megalkuvó bűnözök, csakhogy élni tudjunk. Beletörödött az emberiség úgylátszik, hogy a jólét és a boldogság fogalmakat márcsak a mesekönyvből ismerheti meg. Fájó ezt látni, hogy mi lett, ahelyett hogy a tisztességért emelnék fel az emberek a fejüket, inkább mindenki azon verseng, hogy hogyan tudna mégtöbbet csalni és lopni. Jó ez, kérdem? Jó ez a kapitalista kor, a pénz görcölése és hajszolása? Ugyanezt kérdezem az államtól is, jó ez, hogy emberek millióitól magasröptűen csapolják le a pénzt, s cserébe nem adnak szinte semmit? Látom embereken, hogy adnak kemény adókat, s cserébe hiába tartják a markukat, nem látnak viszont semmit, csupán a TV bemondó szájából hallják, hogy új autókat vettek megint kormányváltáskor, hogy magánvillát és magánrepülőgépet vett a miniszterelnök s fizetésemelélt szavazott meg magának. Ezt látják az emberek mindenütt, s látva látják, hogy büntett nélkül megússzák ezek az emberek azt hogy így ÁTVERTÉK az adófizetőket, s hogy így meglopták az embereket. Ezt látva az ember már nem is csodálkozik, hogy mindenki lop és csal, hiszen "ha mindenki ezt teszi, én miért legyek hülye" elv alapján ez ragad emberről emberre, álmokról álmokra. Ha az ember írhat cd-t 300Ft-ért, miért vegye meg a magas áron lévő eredetit 5.000Ft-ért? Egyszerű a válasz, mert nem futja, az állam nem hagyja hogy teljen rá. Mi a megoldás? Egy biztos, nem arról kéne szólnia, hogy hogyan csaljunk több pénzt hogy fussa rá, hanem hogy hogyan teremtsük meg az emberek számára azt, hogy elérhető legyen széles a társadalomba. Megoldás: a kiadók és az állam azt mondja: azért ilyen drága, mert nagyon el van terjedve a másolás és így nem tudnak jóljárni, az állampolgárok válasza: túl drága, ennyiért írok inkább 10 másolt cd-t, mintsemhogy megvegyem ennyire drágán. Mindkét felet meg lehet érteni, s itt le is lepleződött máris a kapitalizmus átka. Ki kezdje meg az első lépést ahhoz, hogy mindenkinek jól legyen. Az állam mondja: vegyétek s ne másoljatok, s így kevesebb lesz ára. Az állapolgár mondja: vigyétek le Ti először az árakat elfogadhatóra, s akkor megveszem. És mi a legnevetségesebb: mindenkinek jó így ahogy van és senki sem akar ezen változtatni, se az állam s kiadók, sem az állampolgárok nem akarnak lépni elsőkként hogy elkerüljük a korrupciót, inkább másol a nép, s inkább magas áron adják a kiadók is a cd-ket, mert néhány zenerajongó és örült úgyis megvesze ennyiért is, ha nagyon szereti. Lehet érezni, hogy mennyire álszent és pénzhajhász a kapitalizmus, mindig a véredet akarják kihasználni maximálisan, hogy pár személy jól éljen belőled. Lehet védekezni törvénytelenségekkel, illegális cd másolatokkal, s lásd mégis te kerülsz börtönbe, ha meg akarsz élni, mert szabotáltad a szoftvergyártó céget, s a hatalmas buzgó örökkön örökké belőled táplálkozó kapitalista tőkét...
Bevezetőképpen elmondanék egy rövidke történetet még szakközépiskolás fénykorom hajnalából. Nagy felfrodulás volt kishazánkba, országos választás előtt állt az ország, hogy csatlakozunk e nagyhatalmú NATO haderőkhöz, vagy elhatárodottak maradunk s nem állunk az örök győztes oldalra. A választás napjai előtt az iskolánkban szintén központi téma volt, hogy ki-mire szavaz, s ezáltal a nagy tanáraink is elhatározták, hogy NATO-s plakátokat kell készíteni több csoportnak osztályokból, és ebből kiállítást is fonak rendezni a zsibongóba meg a különböző folyósok falain. Akkoriban még nem voltam olyan nagy "politikus" mint manapság, ezért nem vállalkoztam egyik csoportnál sem besegítésre, de viszont kíváncsian mentem fel pénteken a zsibongóba hogy megtekintsem a kiállítást. Lassan elkeztem körbesétálni, s szemügyre venni miről is van szó, s olvasgattam a "NATO megvédelmez" a "NATO segít ha bajvan" szövegeket, nézegettem a NATO emblémákat mindegyik plakáton s ami a legfeltünöbb volt: az amerikai zászlót. Volt olyan kép, amelyen amerikai katona tankból kinéz s amerika zászlót tart a kezébe amelyet mosolyogva lenget, volt olyan is amelyen kifestett egyenruhás ipse átölel egy fekete Madagaszkári kölyköt. De hogy kilyukatjak a történet végére: elsuhant mellettünk az egyik tanárom ki háborogva kémlelte a kiállítást, majd a következő mondat hagyta el a száját (ezért az egy mondatért mondtam el mindezt): "Bah, ugyanaz, 20 éve mindenhol a Szovjettunió, most meg mindenhol Amerika..." Nagypapámnak egyszer megmutattam a történelemkönyvemet és mondta hogy ez nem tetszik neki. Furcsán néztem, mert én ebből tanulok, és hogy ez miért ne tetszeni neki, hiszen ezek tények. Mondta, hogy az nem tetszik, ami és ahogy le van írva, mert ő még más könyvből tanult. Ő ezt mondta ekkor: "Régebben mindig az oroszokat dícsérték a könyvek, a kommunizmus győzelmét és eszméjét, és mi van most, minden történelemkönyv az amerikaikat dicsőíti és az imperialistákat, a kapitalizmust" Az ember olykor már a történelemben sem lehet biztos, mert azt is nézőpont szerint átírják. És hol itt az igazság? A tannusága mindennek csupán annyi, hogy elvakultak lettünk, nem keressük az észérveket, a bizonyosságokat, a legjobbat, hanem elhisszük őket, ahogy azt a Nagy Testvér mondja. Egy Coca-Colás dobozzal meg lehet hódítani a világot, ha bemeséljük az embereknek hogy finom.
A háztetőn ültünk. Emlékszem, nagyon hideg volt aznap. Az egyik társam cigarettával kínált, de nem fogadtam el. A lapostető sarkánál kuporogtam, ők négyen nevetgéltek, mintha csak "jó heccből" csinálnánk ezt az egészet, de nekem egészen máson járt a fejem. Lassan végignéztem magamon, s fájon vettem észre, hogy meddig süllyedtem, itt fázok fegyverrel a kezembe. Zajokat, puskadörrenéseket hallottunk a távolból. Eddig azt gondoltam, hogy szép a világ, szentül hittem, hogy a kommunizmus majd megváltja a világot, emberséges, egyenlőségi társadalmat épít, hol nincsen se gazdag se szegény. Hová lettek Lenin szavai és tanai, a "bőség kosarából majd együtt osztozunk" elv? Hová lett az egymás segítése, a bajtársiasság és a szolidaritás? Hirtelen egy zajra feleszméltem, néhány utcával odébb becsapódott egy lövedék egy házba, már hallani lehetett a géppuskák apró ropogását. Társain inni kezdtek, s a cigarettákat pusztították szüntelen. Halootam, amint László felkiált: "Gyertek zsiványok, most megkapjátok!". Apámra gondoltam. Vakon hitt abban hogy a kommunizmus az emberi élet megszervezésének legigazságosabb formája, mert olyan elveken alapul, amelyet minden ember, sőt, minden vallás elismer. Hogy mik ezek az elvek? Gondoskodás az emberről. Az emberről mindenekelőtt. Testvériség, barátság, ingyenes orvosi ellátás és oktatás. A legtökéletesebb rendszer. Apám vallotta, hogy ebben a grandiózus tervbe hogy belebuktunk az nem csak baj, hanem tragédia, az egész ember tragédiája. Világkatasztrófa filozófiai értelemben is. Óriási zajra ébredeztem, a lövedék a házfalunkba ütközött, remegett az egész tető. "Fegyverbe" kiáltotta Zoli, s nyomban a párkányra feküdtem, s kibiztosítottam a fegyveremet. Lenézve láttam, hogy gyerekek dobálják kővel a tankot, s egy síró anyuka kiabál után "Gyere vissza gyere vissza". Hirtelen öt orosz katona tünt fel a tank mögött. "Lőjj kiáltotta László, s a célkeresztben már láttam az is orosz katona szívén lévő vörös csillagot. Suttogva húztam meg a ravaszt "nem ilyennek álmodtam a világot"...
Nem is tudom, mit kellene mondani Mark azon mondására, hogy csak egy igazság létezik. Ez olyan dolog, amely sokszor igaz, de mind mindig itt is vannak kivételek. Az 1+1 eredménye az mindigis kettő lesz, de mint láthatjuk egy másodfokú egyenletnek nem csak egy eredménye lehet, van más megoldás is. A világban nagyon sok agresszió és harag található, többnyire azért, mert Marx tévedett amikor általánosított, igazság sokszor nem csak egy van, hanem többnél több, amely miatt cívódunk és veszekszeünk egyfolyton. Probléma, hogy mi is jobb a világnak, ha csak egy igazság van, vagy ha több is. Mi, a Comrade Csoport szeretjük hangoztatni, hogy nem lehet mindenkinek ugyanaz a kedvenc szine, amolyan hitvallásként megértésre és szolidaritásra nevelni az embereket. Bár mégis egy pillanat erejéig forduljunk vissza Marx-hzo, mit is mondott ő. Igazság csak egy van. Szeretjük a matematikát és teljesen méltón képviselte az 1+1 örökkön kettő elvet Marx tézise, és ha jobban belegondolunk, ő sokkal inkább azt hangoztatta hogy bebizonyítható, hogy mondjuk miért is a legszebb szín a kék, s ezért kell mindenkinek azt szeretnie. Ez alapvetően jó gondolkodásmód, csak nincsennek jól meghatározva azok az elvek, amelyek axiómaként, alapkövekként funkcionálnak. Marx olyan elvekből indulhatott ki, hogy minden születendő gyerek "üres", s csak mint egy számítógép winchesterét meg kell tölteni adatokkal, s elmagyarázni nekik a valóságát. Ez működne is, csak elhibázta az alapgondolatot, miszerint minden ember "üresen" születik. Mint tudjuk s látjuk, génjeink szinte irányíthatatlanok, már születésünktől kezdve öröklünk mint külső, mint belső tulajdonságokat, amelyek szerint élni fogunk. Ha jó rendszert akarunk építeni, akkor lényeges tehát, hogy ne általánosítsunk, ne mondjuk meg mindenkinek, "hogy mi legyen a kedvenc szined". Sok ember már a szerelem témájánal akadozik, hogy mi is az amit szeret a másikban, sokan vallják hogy az ellentétek vonzák egymást, sokan meg azért szeretnek gymásba mert annyira hasonulnak. Két elv, láthatni mennyire mások vagyunk, az egyik szerint saját magunk hibáinak ellentétét találjuk meg társunkba, másik elv szerint meg önmagunk tükörképébe. Láthatni, hogy a szerelem egy másodrendű egyenlet, amelynek két megoldása van, itt nem érvényesül az örök 1+1=2 elv. A történelem azért van hogy tanuljunk belőle, s a jövő hasznára fordítsuk, nem követve el azokat a hibákat. Kérem tisztelt kommunisták, a múlt hiibáji az épülendő jövőnk, tanuljunk az általánosítás teljes hibájából.
Forgács Ádám írása
AJÁNLOM AZ OLDALT
A barátaimnak sokszor ha megemlítem az aluljárókban lévő szegénységet, csak kinevetnek. Mondják, a maguk sorsán jutottak oda, csak maguknak köszönhetik a sorsukat, hogy oda jutottak. 
