Munkásélet Tornyi Zsuzsa - Kelemen Nóra A munkások a rendszerváltozás előtt is és ma is nagy (régen politikai, ma pedig gazdasági) nyomás alatt, kiszolgáltatottságban éltek és élnek. Pedig számuk jelentős a magyar társadalomban: több, mint 40%. TORNYI ZSUZSA - KELEMEN NÓRA: Nem így képzeltem én… esettanulmány „Munkásélet Így kétezer felé Munkás élet Nem így képzeltem én Munkásélet Már nem is lázadok…” /Edda: Munkásélet/ A rendszerváltozással a munkásság, vagyis az a társadalmi csoport, amelynek léte és élete szorosan összefonódott a korábbi politikai berendezkedéssel sok szempontból feledésbe merült. Pedig az előző rendszerben vezető osztállyá kikiáltott munkásság jelen van a mai magyar társadalomban, mégpedig nem is csekély létszámban. Méltatlan elfeledésük, vagy olykor elfeledtetésük a társadalom politikai távolságtartásának, valamint a piacgazdaság viszonyainak a következménye. Ha mégis időt és energiát szánunk rá, hogy leüljünk egy munkással beszélgetni, magunkra, szüleinkre, nagyszüleinkre ismerhetünk bennük. Ezért jutottunk arra az elhatározásra, hogy megpróbáljuk megismerni az ország keleti részén élő munkások emlékeit, véleményét, mindennapjait. Közel egy évvel ezelőtt vettük fel először a kapcsolatot egy vállalat munkásaival, megismertük történetüket, helyzetüket, s ők bepillantást engedtek életükbe egy-egy interjú erejéig. Választásunk egy olyan cégre esett, mely a rendszerváltozás előtt nagyvállalatként működött, s ma is az észak-alföldi régió meghatározó piaci szereplője. Fennállásának közel négy évtizede alatt többször változtatott tevékenységi körén, sikeresen igazodott a mindenkori piac igényeihez. Eleinte Magyarország Dunától keletre eső részén tevékenykedett, később azonban hazánk egész területén, majd a határon túl is elnyert megrendeléseket. Munkásság Definíciószerűen – Szalai Erzsébet fogalmával élve – azokat tekintjük munkásoknak, „akik munkaerejük áruba bocsátásából élnek, és (de) ezen belül sem ″irányítástechnika″, sem más szellemi szempontból nem töltenek be vezető pozíciót. Ez a meghatározás tehát kéttényezős: egyfelől a tőke-munka viszonyban, másfelől a munkamegosztásban elfoglalt helyet tekintik az adott társadalmi réteg (rétegek) megkülönböztetése alapjának.„ A szocialista ideológia a munkásságot a rendszer bázisaként és vezető erejeként tartotta számon, pedig igazából még saját ügyeikben sem mindig dönthettek szabadon, nem volt biztosítva az elemi szervezkedési jog, a szólásszabadság, a munkaválasztást pedig nehezítette a helyhezkötöttség. A munkásság átlagos életszínvonala az 1970-es évek végétől, 1980-as évek elejétől csökkent. Kivéve azokat a munkásrétegeket, amelyek a második gazdaságban végzett tevékenységükkel ki tudták egészíteni jövedelmüket. A rendszerváltozás sok családban törést okozott, leginkább a gazdasági átalakulás miatt. A munkavállalók egyharmada elveszítette munkahelyét, a középréteg pedig lesüllyedt. A munkásság (melynek közéleti szempontból aktív része alapvetően csekély volt) hamar felismerte, hogy nincs lehetősége befolyásolni a rendszerváltás irányát, ki van zárva abból. A rendszerváltozás utáni öt évben a gazdasági struktúraváltás hatására munkások jelentős része vált munkanélkülivé. Sok üzem, vállalat az állami támogatás hiánya, a piaci verseny miatt csődbe ment, sokat bezártak, a megmaradtaknál pedig jelentős leépítések történtek. A politikai rendszerváltást követő gazdasági rendszerváltás eltérően érintette a munkásság különböző rétegeit. Tény azonban, hogy a munkásság többsége az egészen szegény, a munkaerőpiacról véglegesen kiszorult rétegek után legalábbis a második helyet foglalja el. A munkásoknak többek között szembe kellett néznie a munkanélküliséggel, a reálbér csökkenésével, az elvesztett jóléti kedvezményekkel, s a rendszerváltást, drasztikus értékvesztésként élték meg mind munkájukat, mind munkás mivoltukat tekintve. Mindemellett a vállalatok tulajdonosváltásai, a privatizáció lefolyása is negatív hatással volt a munkásokra. „Azt ugyan a munkások soha nem hitték, hogy ″miénk a gyár″” - fogalmaz Losonczi Ágnes –, „de, hogy ennyire nem az övék, hogy még munkahely sem maradjon belőle, az megrendítő volt.” A munkások a rendszerváltozás előtt is és ma is nagy (régen politikai, ma pedig gazdasági) nyomás alatt, kiszolgáltatottságban éltek és élnek. Pedig számuk jelentős a magyar társadalomban: több, mint 40%. Az interjúk elemzése A kutatás során elkészített interjúk közül 12 olyan beszélgetést elemeztünk, amelyet a cég fizikai dolgozóival készítettünk. Hosszas egyeztetés előzte meg látogatásainkat, azonban még így is előfordult, hogy kellemetlen helyzetbe kerültünk a sokszor hangoztatott „feszített munkatempó” miatt. Az interjúalanyok kiválasztásába is csak minimális szinten volt beleszólásunk: fizikai munkás beszélgetőtársakat kerestünk, de a nemet és az életkort már nem hatá-rozhattuk meg, minden interjúalanyunk férfi volt, ám különböző életkorúak. A résztvevőknek anonimitást ígértünk, a közzétett elemzésben a keresztnevek fiktívek. A vezetőség csupán néhány időpontot tudott nekünk felajánlani, tehát az ilyen alkalmakon 6-7 munkás esett ki egyszerre a munkából, amely kisebb feszültséget okozott, ráadásul sokszor több beszélgetést kellett egyszerre egy helyiségben lefolytatni, amely megkérdőjelezi a vezetőség jóindulatát. Ám mindezek ellenére bizalmat kaptunk a válaszadóktól, akik a legtöbb esetben nyíltan beszéltek mindennapjaikról, gondjaikról, helyzetükről, bizonytalanságaikról. Mit tudnak a vállalat ügyeiről? Kiderült, hogy a vállalatról a cég dolgozói nem tudnak semmi konkrétumot, régen jobban beleláttak a cég ügyeibe. A válaszadók között érdekteleneket és érdeklődőket is találtunk a témával kapcsolatban. Érdekteleneknek azok tekinthetőek, akikben nincs meg az igény arra, hogy tájékozódjanak a cég helyzetével kapcsolatban, s nem is érzik szükségesnek azt, hogy belelássanak a cég ügyeibe. A másik csoport, az érdeklődők azok, akikben az igény meglenne arra, hogy tájékoztassák őket, azonban ez nem történik meg, amit néhányan nehezményeztek is az interjúk során. Azonban nem különülnek el nagyon élesen ezek a vélemények, sok esetben találkoztunk azzal, hogy a válaszadó jónak tartotta a rendszerváltozás előtt rendszeresen megtartott termelési tanácskozásokat, azonban már beletörődött a mostani helyzetbe. Hát megnyugtató volt az a tudat, hogy milyen a cég… Hogy stabil, hogy nem stabil; hogy holnap kirúgják az embert, nem rúgják ki; hogy nyereséges, vagy veszteséges… De nem ránk tartozik, hogy milyen a cég helyzete… (Márton) Hát csak lenne, mert hogy a dolgozók tájékozottabbak lennének akkor. Tehát a dolgozó, azt lehet mondani, így jobban ki van zárva a tájékozottságból, hogy például mire számíthat, mondjuk munka szempontjából, hogy milyen munkalehetőségek vannak a jövőben. (Tamás) Mi a helyzet a privatizációval? A céget kilenctized-egytized arányban privatizálták a korábbi vezetőség tagjai és a munkások. Ennek okát a megkérdezettek az információ-hiányban és a felvázolt bizonytalanságban és a lehetséges veszteségességben keresték. Hiába volt – papíron – esélyük, nem tudtak élni a lehetőséggel, mivel nem volt anyagi fedezetük a vásárlásra, hitelt pedig nem tudtak, vagy nem akartak felvenni, mert a kockázat túl nagynak tűnt. Ráadásul a munkahelyek jövője sem volt biztos, ezért nem merték vállalni ezt a lépést. … Akkor én,-a tulajdonrész vásárlásban-Igen, akkor be lehetett szállni  nem szálltam be, mert tájékoztattak bennünket, hogy azzal, hogy valaki beszáll, vagyis, nem biztos, hogy megmarad a munkája, lehet, hogy ugyanúgy rámegy  , mint aki nem száll be. Nem biztosította senkise a jövőjét, elbocsáthatják (Tamás) Nálunk például egy ember van, aki résztulajdonos, az is minimális összegben szállhatott be… Szóval látszik, hogy ment idáig  ekkor a cég dolgozóinak -tájékoztatás, vagy, hogy voltunk ott 20-an, 30-an…  Meg a hitelbe nem ment bele senki a részvényért,-létszáma közel félezer volt. meg hát úgy is lettünk tájékoztatva…(Márton) A rendszerváltás előtt pár évvel építettek szembe egy műhelyt, az most már 20, vagy tizenvalahány éves. Akkoriban mindig kaptunk egy kis prémiumot, és abban az évben nem kaptunk semmit, és akkor az volt a válasz, hogy az új épület sokba került, ott van a pénzünk. Akkor kérdezem én, ha én már itt dolgozom 20 éve, az épületben van a pénzem már tizenvalahány éve… Akkor nekem miért nincs részem a vállalatból? Mert vegyük a mezőgazdaságot, akik a mezőgazdaságban dolgoznak, akik a TSZ-ben dolgoztak, azok kapnak ugye földet… Mi ipari dolgozók, mi nem kaptunk semmit, sőt. (István) A munkaszerződésekről és a munkáról A munkaszerződésekkel kapcsolatban ellentétes információkat kaptunk. A dolgozók sem tudják pontosan, mit tartalmaz a szerződésük, ám azt tudták, hogy a szerződés milyen időtartamra szól – azaz hogy határozott, vagy határozatlan idejű-e. Emellett többen említették a változó munkakörre szóló szerződést, amely bármilyen jellegű munkát magában foglalhat. Tehát a munkakör szabályozása és ismerete hiányzik. .]milyen a munkaszerződésem[Nem nagyon tudom  Változó munkára szól. Mindent meg kell csinálni. A gépeknél, vagy pakolni, vagy amit mondanak, ha arról van szó, akkor fel kell söpörni az udvart. Menni kell az országban minden felé, amerre mondják, mindenhova. (János) Hát én gépkezelő vagyok. Hivatalosan a szakmám gépész. Van, amikor csinálok még ácsmunkát is. Azért mondom, hogy itt nincs olyan a mai világban, hogy én csak gépkezelő vagyok, amit mondanak, azt meg kell csinálni. (…) Mindent meg kell oldani. (Tamás) A munkaidő hosszáról és a túlóráról, valamint a prémiumokról sem kaptunk egységes képet. A válaszadók között volt, aki elmondása szerint rendszeresen túlórázik, és ezt meg is fizetik. Mások alkalomszerű túlóráról számoltak be, szintén túlóradíjjal. Előfordul olyan eset is – az interjúk tanúsága szerint – hogy a ledolgozott túlórát a szokásos órabérben fizetik meg, s volt, aki arról számolt be, hogy nincsen túlóra. A prémiummal kapcsolatban szintén ellentmondóak voltak a válaszok: volt, aki havi, mások féléves, megint mások év végi prémiumról számoltak be. Sőt, volt, aki a prémium teljes hiányáról beszélt. Ez azt bizonyítja, hogy a munkások nincsenek tisztában a bérezésük részleteivel. A bérezés nagyságával kapcsolatban általános az elégedetlenség. Több esetben azzal találkoztunk, hogy a válaszadó az egyetlen kereső a családban, így még nehezebb beosztani a keresetüket. Jellemzőek az anyagi nehézségek, a fizetések meglátásuk szerint nem megfelelő nagyságúak. Helyzetük a vállalatnál A rendszerváltás előtt nagyobb volt az anyagi-, és a létbiztonság, a munkásság ma bizonytalannak érzi helyzetét. Ezt erősíti a munkahelyekkel kapcsolatos bizonytalanság, az elbocsátástól való félelem, melyben nem csak a vállalati viszonyok, hanem a külső piaci körülmények is szerepet játszanak. A munkások a legtöbb esetben beszámoltak valamilyen bizonytalanságról. Elsősorban anyagi bizonytalanságról, amelynek oka a fizetések mértékében keresendő. Többen említették, hogy az öt évvel ezelőtti fizetésük több volt, mint a mostani. Az a baj, hogy mindenfele annyira kihasználják az embereket, mindig a főnökség szeretne minél többet keresni. Szerintem a főnökség nem bánná, ha mi nem keresnénk semmit, hogy minél többet maguknak tartsanak meg. (Péter) Ezt csak fokozza a homályos szerződések, munkakörök és túlórák zavaros helyzete, mivel minden válaszadó egészen biztosnak tekintette a maga igazát, azonban ezek ellentmondtak egymásnak. Ennek folyománya az egzisztenciális bizonytalanság, amely sok esetben fásultsággal és beletörődő magatartással párosul. Ehhez kapcsolódik a munkahelyi bizonytalanság: önmagukban, pozíciójukban és munkahelyi helyzetükben biztos válaszadókkal a középvezetői szinten találkoztunk először. Van egy végleges munkaszerződése az embernek, de ez nem így működik, hogy megnyugszik az ember tőle! Bármikor történhet valami… Mert a melóst bármilyen ürüggyel ki lehet rúgni… (István) … valami ürügyet találnának, és szólnának, hogy nem kell  ...veszteséges(csettint) jönni. Ürügyet találni nem nehéz! Mert egy ürügy annyi  a cég, nincs elég munka, létszámleépítés. Ez egy indok. (Márton) Bár alapvetően a válaszadók nem érzik a munkahelyi biztonságot, mégis minimális azoknak a száma, akik munkahely-váltáson gondolkodnak, mivel nem látnak esélyt sem arra, hogy jobb állást találjanak, sem arra, hogy máshol egyáltalán állást találjanak. . De ha úgy ]hogy máshol keresek munkát[ Nem tervezem  lenne, hogy máshol jobbat kapnék, akkor elmennék innen. De 50 év felett már nem kell az ember sehova. Én meg afölött vagyok már. (János) A kialakult helyzetért a válaszadók mást-mást jelöltek meg felelősnek. A rendszerváltozást, a kormányt, a cég vezetőségét. Azonban abban egyetértettek, hogy máshol is hasonló a helyzet, jobb és rosszabb példák egyaránt vannak a környéken. Mi a véleményük a politikáról? A legtöbben kiábrándultak a politikából, vagy teljesen érdektelenek. Jellemző a politikusokkal szembeni bizalmatlanság is. Kiábrándult az ember a politikából, a Parlamentben, amit csinálnak, az kicsit már túlzás. Mind a két részről. (István) A többség szerint nem érinti őket közvetlenül, s nincs befolyással a mindennapi életükre az, hogy éppen mely pártok kormányozzák az országot. Mindazonáltal vannak határozott politikai nézetekkel rendelkezők is, azonban ők vannak kisebbségben. S vannak, akik úgy gondolják, hogy a cég életében és életbemaradásában mindenképpen szerepet játszik a politika. Azonban ez a helyi politikára vonatkozik, amelyet némileg függetlennek tekintenek a kormánytól.  …semmit nem éreztem, mert az én pénzem csak a kormányváltásból maradt. Teljesen mindegy melyik ül a bársonyszékben, az én pénzemen egyik sem segít. (…) Legyünk őszinték, én ezt a dolgot úgy fogom fel, hogy az én feleségem nem tudja beosztani azt a pénzt, ami nincs. (Tamás) Az Európai Unióról A többségi válaszok szerint a 2004-es Európai Uniós csatlakozás nem volt semmilyen hatással az életükre. Arról, hogy ez a cég életét mennyire és milyen irányba befolyásolta, nincsen tudomásuk, vagy úgy gondolták, hogy nem történt változás. . A munkakörülményeken nem érzek semmit  sem, és amit nagyon sok ember várt, a fizetésen, azon sem. Sokan azt várták, hogy a bérek közel uniós nagyságrendűek lesznek, de nem lettek. (István) Felmerült azonban, hogy az ország mezőgazdaságára negatív hatással volt a csatlakozás, s pozitív hatást nem éreznek. Mindemellett bizakodóak voltak a felnövekvő nemzedékek szempontjából, mivel úgy gondolják, hogy az Unió tagországaiban jobb lehetőségeik vannak, mint itthon, különösen a keresetek tekintetében. Ám úgy vélik, hogy számukra nem nyújt annyi új esélyt a csatlakozás: ennek okát az életkorukban és a vállalkozói kedv hiányában látják. A fiataloknak jobb lehet, mert aki tud nyelvet és kimegy külföldre,  odakint, mint itthon.-magyarokat-azt jól megfizetik. Jobban megfizetnek minket  Itt nem fizetik meg rendesen az embert. (János) A rendszerváltozásról Találkoztunk olyan interjúalannyal, aki a jelenlegi rendszer híve, mégis legtöbbször egyfajta nosztalgia jelenik meg a beszélgetésekben a rendszerváltozás előtti időszakkal kapcsolatban. Minden esetben a munkahelyi biztonság és a teljes foglalkoztatottság oldaláról megvilágítva jelent meg a rendszerváltozás előtti politikai berendezkedés, a paternalista állam. A rendszerváltás előtt? Akkor szerintem minden nyugodtabb volt, volt munkahelyed, nem fenyegettek kirúgással… (István) Nem azt mondom, hogy ez egy rossz cég, de biztonság Magyarországon szerintem nem lesz, majd csak 20 év múlva. Mert itt ugye mikor elkezdődött 1990, akkor utána jött egy rablókapitalizmus, Magyarország kifosztása, a munkásosztály szétverése, lezüllesztése, meg minden, aztán eltelik jó pár év, mire például az ember el merjen menni, ha kérik sztrájkolni. Mert szerintem oda sem menne el… Akkor megnéznék, és valami ürügyet találnának, és szólnának, hogy nem kell jönni (Márton) többet dolgozni. Bár csak néhány interjúalany dolgozott a vállalatnál 1989 előtt is, mégis minden munkásnál megjelenik ez az érzés. A láthatóbb és megismerhetőbb vállalati ügyektől, a szakszervezet lététől kezdve az életük minden területén romlásról számoltak be a válaszadók – a korábbi munkahely hollététől függetlenül. Emellett megjelent a legnagyobb probléma, a munkaidőn túli munka, a másodikgazdaságban folytatott tevékenységek megszűnése. Csupán egy munkás tudott arról beszámolni, hogy a rendszerváltozás óta is tudja úgy folytatni korábbi magántevékenységét, hogy az ezzel együtt járó jövedelem-kiegészítés a mai napig meghatározó. A legtöbb megkérdezett munkás számára a „feketézés” megszűnése egyértelmű negatív gazdasági következményekkel járt. Ez érezhető a családok megélhetésének körülményein. Hát attól függ, hogy ezt hogy hasonlítjuk össze, a régihez képest az árak magasabbak. Fizetve semmiképpen nincsen, mert a fizetéshez képest ugye nem reális az ár. (Tamás) Hát de különben az a baj, hogy a szocializmusban is 8 órát dolgozott az ember, nem keresett annyit, ott is, ha valamit akart, elment még egy helyre dolgozni… az sem volt egy jó dolog. De könnyebben kapott munkát. (István) Á, nincs már itt az embernek ideje, meg energiája sem… Ez amúgy régebben jobban ment. A munkaidő miatt, mert régen úgy volt, hogy dolgozott az ember 6-tól 14-ig, és utána még képes volt ott maradni, még a munkahelyen is. (Márton) Ha tudok, vállalok fusikat, hogy azzal is több legyen. Hétvégenként, meg munka után. Régen még rendszerváltás előtt többet tudtam, most már nem tudok annyit. Most hogy (…) jobban kell hajtani, idegesebbek meg stresszesebbek vagyunk, mint a rendszerváltás előtt. Hát kevés a pénz. Régen volt olyan, hogy fizetésnapon még meg tudtam inni egy sört, úgy hogy délután kaptam meg a fizetésem. Most ilyen nincs. (János)  műhelyem,-otthon-van  ott csinálok ajtót, ablakot, asztalt. Ez kb. 50-60 pluszt jelent. (András) Emellett voltak olyanok is, akik nem éreztek különösebb változást, vagy alkalmazkodtak a mostani helyzethez. Rosszabb azért nem lett, de jobb se. (Péter) Én tulajdonképpen meg vagyok elégedve a mostani helyzetemmel is, akkor is meg voltam. Én azt a kis pénzt akkor is ugyanúgy megkaptam, megkapom most is. Abból tudtunk akkor is gazdálkodni, most is. De azért most jobban oda kell figyelni. (Tamás) A rendszerváltozással kapcsolatban megjelentek egyértelműen negatív vélemények is, különösen, amikor a változás veszteseit és nyerteseit kellett megnevezni. Egyértelmű vesztesekként a munkásokat jelölték meg, míg a nyertesek – véleményük szerint – a vezetőség tagjaiból kerültek ki, azok mellett, akik bármilyen befektethető tőkével rendelkeztek. Mi akkor azt sem tudtuk, hogy mi van, hogy mi lesz, hogy miről van szó… Nem láttunk tisztán, nem is tájékoztattak úgy, hogy tisztán lássunk. (István) . Azok,]kik nyertek a rendszerváltáson[Nem is tudom  akik a tűz közelében voltak, jól jártak. Itt egyik napról a másikra lettek milliomosok, meg milliárdosok. De nem tudom, honnan jöttek. Az apjától, nagyapjától örökölte? Hát, állítólag azelőtt nem voltak itt milliomosok, aztán hirtelen meg sokan lettek. (János) Mindehhez kapcsolódnak a szakszervezetekkel kapcsolatos ellentétes információk: úgy tűnik, a munkások nincsenek tisztában az érdekképviselet helyi létével, vagy nemlétével. (Működik szakszervezet a vállalaton belül, de taglétszáma a munkások számához képest elenyésző.) Volt, aki határozottan állította, hogy van, és működik, mások még nem hallottak róla, s megint mások ennek hiányát sem érezték. Abban is eltértek a vélemények, hogy egyáltalán szükség van-e erre, vagy hogy a rendszerváltozás előtt egyáltalán hatékonyan működött-e. ]Szakszervezet[ Magyarországon? Nincs. Papíron biztos egy szakszervezet, hogy van, de amúgy… Magyarországon nem lehet. Előtte is hiába volt, a szocializmusban. Megvolt, a tagdíjat beszedték, oszt kész. Egy független erős szakszervezet kéne, mint amilyen Nyugat-Európában vagy Amerikában van. (István) Meg hát ugye a régi szakszervezetek is hiába voltak, ott is az volt a gond, hogy a szakszervezetist betették egy olyan helyre, amit azzal az iskolai végzettségével nem tölthetett volna be, de betöltött, mivel ő volt a szakszervezetis, és aláírt mindent. Annak is egy főiskolai végzettségének kellett volna, hogy legyen, mert osztályvezető volt már akkor, pedig nem volt csak egy érettségije, és ő volt a szakszervezetis…(Márton) És azért mondom, hogy rossz, hogy nem áll az ember mögött egy olyan valaki, vagy egy szakszervezeti vezető, aki megmondja, hogy ilyen szerződést nem lehet kötni. Hogy ezzel az államot is megkárosítom valahol, mert az ő zsebéből is veszek ki pénzt, és saját magát is. Most egy tulajdonos nem fog magától szólni, és van egy szakszervezetis, aki rá támaszkodik, az meg nem fog melletted kiállni… (István) A megváltozott politikai berendezkedés a legtöbb dolgozó elmondása szerint a mindennapi életükre, a munkahelyi és a családi kapcsolatokra is rányomta negatív bélyegét. Ehhez az anyagi problémák is hozzájárulnak. Korlátozottabbak a szabadidő eltöltésének lehetőségei is. Míg korábban nem számított különösebb anyagi megterhelésnek a könyvek vásárlása, a mozi, vagy az üdülések, ezek élvezete manapság egyre kevesebbeknek adatik meg. Válaszadóink szabadidejük nagy részét vagy pluszmunkával, vagy családi körben, otthon töltik: a ház körüli tevékenységek, háziállatok ellátása, és a kerti munka is jellemző. A korábban szakszervezetek által szervezett rendezvények, összejövetelek, közösségi programok a rendszerváltással megszűntek, s helyüket nem vette át semmi. Ennek oka elsősorban a munkahelyi kollektíva szétesésében található meg. Hát régebben még a kommunista rendszerben voltak mindenféle bulik, meg kirándulások. Mentünk (…) mindenfele. Május elseje, meg ilyenek. Vittük a családot is. De most már nincsen ilyen egyáltalán. (János) Munka után leállt az ember, focizott egyet, ettek, ittak, utána meg elmentek haza. Egy héten kétszer, háromszor is. De hát, már most, lehet azért, mert fiatalabb is volt az ember, jobban bírta. (István) Összegzés A válaszadókra általánosan jellemző volt a bérekkel való elégedetlenség, az életkörülmények romlása, az anyagi, munkahelyi és létbizonytalanság, és az ezek ellenpontjaként megjelenő nosztalgia a régi rendszer iránt. Felmerül emellett az általános információhiány problémája: sem a munkaszerződésekkel, sem a bérezés módjával kapcsolatban nincsenek pontos ismereteik, olyan mértékű a zűrzavar a témával kapcsolatban, hogy nem sikerült megismernünk a bérezési mechanizmust. A Magyarország keleti térségében élő munkások helyzete azonban nem egyedülálló, a jelenség országos szintű. Mégsincs semmilyen nagy befolyással bíró szervezet, amely felvállalná a magyarországi munkásság gondjainak orvoslását, helyzetük javítását. A szakszervezeteknek nincsen lehetőségük arra, hogy megoldják a felmerülő problémákat, sőt, sok esetben maguk a vállalatok teszik lehetetlenné szakszervezetek létrejöttét, mert az ütközik a cég érdekeivel. Ezt hivatalosan nem tehetnék meg, azonban éppen a munkásság bizonytalan helyzetét kihasználva, mégis képesek megakadályozni az érdekvédelmi szervezetek megalakulását és aktív működését. Egyedül tehát nem képes a magyar munkásság munka- és ezáltal életkörülményeinek javí-tására. Olyan össztársadalmi összefogásra van szükség, mely képes megváltoztatni ezt a helyzetet. Mert az érintett emberek száma nagy, felelős pedig nincsen. Pedig a felelősség közös.