Összefoglaló   Az előterjesztés tárgya az Európai Szociális Karta című, az Európa Tanács keretében elfogadott nemzetközi egyezmény 7. cikk 1. bekezdésének, 10. cikkének, 12. cikk 1. bekezdésének és 15. cikkének elfogadása, valamint az egyezmény 1988. évi Kiegészítő jegyzőkönyvének, az egyezményhez kapcsolódóan 1995-ben elfogadott, a kollektív panaszok rendszerének biztosításáról szóló Kiegészítő jegyzőkönyvnek, illetőleg az 1996-ban elfogadott Módosított Európai Szociális Kartának az aláírása. Az előterjesztés tárgya továbbá az Európai Szociális Kartával kapcsolatos egyes feladatokkal foglalkozó Tárcaközi Bizottság felállításáról szóló 1049/1991. (X. 29.) Korm. határozatnak a Karta ratifikálása nyomán elvégzett feladatok tapasztalatai, az Európa Tanács által elfogadott újabb nemzetközi egyezmények, valamint a megváltozott kormányzati munkamegosztás következtében időszerű módosítása.   Tekintettel arra, hogy az Európai Szociális Karta - amint arra az Európai Közösség Alapító Szerződésének 136. cikke is utal - a szociális jogok alapvető európai dokumentumának tekinthető, a Kormány fenti célkitűzésével összhangban áll az Európai Szociális Kartából eredő nemzetközi jogi kötelezettségek minél szélesebb körű érvényre juttatása.   Előzmények   A Magyar Köztársaság Kormánya 1991-ben aláírta az Európai Szociális Kartát. Az Európai Szociális Karta megerősítéséről szóló 48/1999. (VI. 3.) OGY határozat alapján 1999-ben sor került a Karta megerősítésére. Kihirdetése az Európai Szociális Karta kihirdetéséről szóló 1999. évi C. törvénnyel történt meg.   A szerződő államoknak lehetőségük van arra, hogy az egyezmény aláírásakor, illetve megerősítésekor az egyezményben meghatározott gazdasági és szociális jogok közül ne az összest, hanem annak csak egy részét fogadják el magukra nézve kötelezőnek. Az egyezmény határozza meg a kötelezően elfogadandó cikkek minimális számát. Ebben a tekintetben egyes cikkek kiemelkedő jelentőséggel bírnak - ez az úgynevezett "kemény mag": az ide tartozó hét cikkből (1., 5., 6., 12., 13., 16. és 19. cikkek) legalább öt elfogadása kötelező. Ennek megfelelően a Magyar Köztársaság a Kartában foglalt alábbi gazdasági és szociális jogokat fogadta el magára nézve kötelezőnek:   1. cikk: A munkához való jog   2. cikk: Az igazságos munkafeltételekhez való jog   3. cikk: A biztonságos és egészséges munkafeltételekhez való jog   5. cikk: Szervezkedési jog   6. cikk: A béralkuhoz való jog   8. cikk: A dolgozó nők védelemhez való joga   9. cikk: A pályaválasztási tanácsadáshoz való jog   11. cikk: Az egészség védelméhez való jog   13. cikk: A szociális és egészségügyi segítségre való jog   14. cikk: A szociális jóléti szolgáltatásokból való részesülés joga   16. cikk: A család joga a szociális, jogi és gazdasági védelemhez   17. cikk: Az anyák és gyermekek joga szociális és gazdasági védelemhez   Az egyezményhez további nemzetközi szerződések kapcsolódnak, ezek az alábbiak:   - Kiegészítő jegyzőkönyv (Strasbourg, 1988. május 5.),   - Módosító jegyzőkönyv (Torino, 1991. október 21.),   - A Kollektív Panaszok Rendszerének Biztosításáról szóló Kiegészítő jegyzőkönyv (1995. november 9.),   - Módosított Európai Szociális Karta (Strasbourg, 1996. május 3.).   A felsoroltak közül a Magyar Köztársaság aláírta a Karta 1991. évi Módosító jegyzőkönyvét, amelynek megerősítéséről az Országgyűlés a 124/2003. (XI. 21.) OGY határozattal döntött, míg a Kartához kapcsolódó többi nemzetközi szerződésnek sem az aláírása, sem a megerősítése nem történt meg Magyarország részéről.   A szociális jogok fundamentuma - ahogyan az Európai Szociális Kartát gyakran nevezik Európában - 1961-ben történt elfogadása óta jelentősen bővült. Ma már az Európa Tanács eredeti egyezménye, az Európai Szociális Karta (Torino, 1961. október 18.) mellett immár további négy nemzetközi egyezmény kapcsolódik hozzá. Az öt egyezmény így együttesen, de külön-külön is az európai értékrend szerves és releváns részét alkotják.   Időben első a Kiegészítő jegyzőkönyv (Strasbourg, 1988. május 5.), amely a Karta rendelkezéseinek bővítését és bizonyos modernizálását szolgálta négy új jog beépítése útján, hozzávetőleg negyed évszázaddal a Karta elfogadása után.   A következő az ellenőrző mechanizmus hatékonyabbá tétele érdekében kiadott Módosító jegyzőkönyv az Európai Szociális Kartához (Torino, 1991. október 21.), amelyet a Magyar Köztársaság 1991-ben aláírt, megerősítéséről pedig az Országgyűlés a 124/2003. (XI. 21.) OGY határozattal döntött.   A Kollektív Panaszok Rendszerének Biztosításáról szóló Kiegészítő jegyzőkönyv (1995. november 9.), szintén a Karta ellenőrzési mechanizmusának hatékonyabbá tétele érdekében született.   A jelen évezred szociális és gazdasági jogait egyedülálló részletességgel felmutató Módosított Európai Szociális Karta (Strasbourg, 1996. május 3.) az alapvető európai mintát jelenti.   Az Európai Szociális Kartát a Magyar Köztársaság 1991-ben aláírta és 1999-ben megerősítette. Ez nagy jelentőséggel bír Magyarország európai integrációja szempontjából. Az európai szociális jogharmonizáció folyamatában azonban szükséges az említett négy további, a Kartához kapcsolódó nemzetközi egyezménnyel kapcsolatos felelős kormányzati álláspont kialakítása is.     A letölthető teljes tervezet     Vélemény     A Közösség az Emberi Fejlődésért "Az utca embere" kampányában részt vevő aktivisták és a hozzájuk csatlakozott civilek szükségesnek érzik, hogy a Módosított Európai Szociális Kartával kapcsolatos kormányelőterjesztésnek a Karta 31. cikkét érintő javaslatáról az alábbi véleményüket fejtsék ki:   A Magyar Köztársaság Alkotmányának fájdalmas hiányossága, hogy a XII. fejezetben az alapvető jogok és kötelességek között nem tárgyalja a lakhatáshoz való jogot. Ismeretes, hogy az Alkotmánybíróság 42/2000. (XI.8.) határozatában részletes elemzését adta az Alkotmány 70/E. §-ban biztosított szociális biztonsághoz való jognak, és megállapította, hogy a szociális biztonsághoz való jogból konkrétan meghatározott részjogok - így a "lakhatáshoz való jog" -, mint alkotmányos alapjogok nem vezethetők le. Megállapította azt is, hogy az Alkotmány e rendelkezéséből nem következik, hogy a lakáshoz jutás állami támogatására az állampolgároknak alanyi joga lenne, de az sem, hogy az állam a lakáscélú támogatásoknak meghatározott formáját és rendszerét köteles volna biztosítani. Az Alkotmánybíróság szerint az állam ellátási kötelezettsége a hajléktalanság esetén az emberi életet közvetlenül fenyegető veszélyhelyzetben kiterjed a szállás biztosítására is, ez azonban nem azonos a lakhatáshoz való jog megteremtésével.   A Módosított Európai Szociális Karta lakhatáshoz való jogot biztosító 31. cikke kapcsán a kormányelőterjesztésben kifejtett, fent említett AB határozatra történő utalást értelmezhetetlennek tartjuk. A 42/2000. (XI.8.) AB határozat ugyanis az Alkotmány 70/E. §-nak értelmezését adja, amely szakasz a szociális biztonsághoz való jogot mondja ki. A szociális biztonsághoz való jog azonban - és ezt éppen az említett AB határozat teszi világossá - még csak részben sem azonos a lakhatáshoz való joggal, amiről a Módosított Európai Szociális Karta 31. cikke szól. Éppen ezért értelmezhetetlennek tartjuk a lakhatáshoz való jog elismerésének megvalósíthatatlanságára vonatkozó érveknek a szociális biztonsághoz való joggal kapcsolatos AB határozat indoklására történő alapozását, mert ha az Alkotmánybíróság értelmezése szerint a szociális biztonsághoz való jog nem foglalja magában a lakhatáshoz való jogot, akkor a szociális biztonsághoz való jog tartalmára vonatkozó AB határozat megállapításai sem értelmezhetőek a lakhatáshoz való jog - mint önálló jog - elfogadhatóságának kérdésében.   A lakhatáshoz való jog elismerésének megvalósíthatatlanságára vonatkozó érvek tekintetében értelmezhetetlennek tartjuk az említett AB határozat indoklására való támaszkodást azért is, mert ugyanezen AB határozat kimondja az alábbi megállapításokat: "Bár konkrét ellátás nyújtására vonatkozó alkotmányos alapjog az Alkotmány 70/E. §-ából nem következik, az államnak az általános ellátási kötelezettsége alapján törekednie kell a szociális biztonság lehető legteljesebb megvalósítására. Ezt nemzetközi kötelezettségvállalásai is előírják számára. (...)   A szociális biztonság megvalósítására vonatkozó jogállami kötelezettséget határoz meg többek között az 1976. évi 9. törvényerejű rendelettel kihirdetett, az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán, 1966. december 16-án elfogadott Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, melynek 9. Cikke előírja: "Az Egyezségokmányban részes államok elismerik, hogy mindenkinek joga van a szociális biztonságra, beleértve a társadalombiztosítást is." Ennél részletesebb rendelkezést tartalmaz a fenti Egyezségokmány 11. cikk 1. pontja, mely külön hangsúlyt helyez az életkörülmények javítása érdekében az egyes létfeltételek megteremtésére irányuló folyamatos tevőleges állami cselekvésre: "Az Egyezségokmányban részes államok elismerik mindenkinek a jogát önmaga és családja megfelelő életszínvonalára, ideértve a kellő táplálkozást, ruházkodást és lakást, valamint az életkörülmények állandó javulását. A részes államok megfelelő intézkedéseket hoznak e jog megvalósítása érdekében, (...)" Ehhez hasonló intézkedési kötelezettséget fogalmaz meg a részes államok számára az Európai Szociális Karta kihirdetéséről szóló 1999. évi C. törvény 16. cikke, amely a család szociális, jogi és gazdasági védelmének széles körű megvalósítását írja elő: "A család mint a társadalom alapvető egysége, teljes körű fejlődéshez szükséges feltételek biztosítása érdekében a Szerződő Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy olyan intézkedésekkel támogatják a családi élet gazdasági, jogi és szociális védelmét mint például a szociális és családi juttatások, pénzügyi intézkedések, a családok lakhatásának biztosítása, a fiatal házasoknak nyújtott kedvezmények és egyéb megfelelő eszközök."   Az idézett Alkotmánybírósági határozat tehát nem azt mondja ki, hogy a lakhatáshoz való jog egy olyan jog, amely Magyarországon egyáltalán nem érvényesíthető, hanem azt, hogy ez a jog az Alkotmány 70/E. §-ból nem vezethető le. Az Alkotmánybíróság a határozat indoklásának végén felhívja a figyelmet arra, hogy a Magyar Köztársaság a lakhatást is érintő hatályos nemzetközi szerződésekkel rendelkezik, amelyekben elismert jogok biztosítása érdekében a kormányokat intézkedési kötelezettség terheli.   Mindezek alapján az a véleményünk, hogy a Módosított Európai Szociális Karta lakhatáshoz való jogot elismerő 31. cikkének el nem fogadásával a kormány nemcsak egy európai politikai akaratnak mond ellent, de nem vesz tudomást az állampolgárokat sújtó gazdasági és szociális problémák elmélyüléséről sem, melyek további súlyosbodását megakadályozni a legfontosabb kormányzati feladat. A társadalom gazdasági és szociális szempontból leginkább hátrányos körülmények között élő tagjai számára különösen fontos lenne, hogy személyes és szociális problémáik elmélyülése, a demokratikus, többségi társadalomtól való végleges leszakadásuk megelőzése érdekében a kormány tegyen lépéseket a lakhatáshoz való jog megvalósíthatóságáért. Ezért súlyos hibának tartjuk a 31. cikk el nem fogadására tett javaslatot, és felhívjuk a figyelmet arra, hogy "Az utca embere" kampány aktivistái aláírást gyűjtenek a lakhatáshoz való jog biztosításáról szóló törvény megalkotása érdekében, mely aláírásgyűjtő íveket el fogjuk juttatni a Magyar Országgyűlés elnökének.   Tisztelettel: Bukta Annamária

Hozzászólások