Az opportunisták megalkuvása

Az 1989-1990-es tőkés ellenforradalom okait boncolgattuk legutóbbi számunkban. De az igazság az, hogy messze nem lehet mindent a tőkés erők számlájára írni. A tőkés ellenforradalmakat nem vagy csak nagyon nehezen lehetett volna végrehajtani, ha az egyes szocialista országokban nem lettek volna belső okok is. A döntő belső okot abban kell keresni, hogy a szocialista országok vezetésében kialakult egy reformista-opportunista szárny, amely fokozatosan feladta a szocializmus pozícióit.

E politikai vonal már az SZKP 20. kongresszusa után érződött, amikor a sztálini korszak hibáival való leszámolás ürügyén a szocialista építés számos értékét vetették el. Hruscsov beszéde az SZKP 20. kongresszusán túlment Sztálin értékelésén.

Olyan negatív, és a rendszerhez köthető kijelentéseket fogalmazott meg, amelyeket a tőkés propaganda máig felhasznál a kommunista mozgalom ellen. Lényegében erre hivatkozva mossa össze a sztálinizmust általában a szocializmussal, a kommunizmust pedig a fasizmussal. Sztálin jogos és helyes bírálatát arra használták, hogy életműve pozitív elemeit is elvessék, megfosszák a szocialista országok társadalmát a biztos történelmi tudattól. Sztálin mai viszonyoknak való értékelése, a torzítások helyrehozása a ma élők feladata.

Gorbacsov a kapitalizmus előszobájában

Gorbacsov üdítő jelenség volt az évtizedek óta uralkodó agg szovjet vezetők után. Kezdetben a szocializmus megújulásának reményét hordozta. Hamarosan kiderült azonban, hogy a gorbacsovi peresztrojka nem a szocializmust erősíti, hanem egyre inkább utat nyit a kapitalizmus előtt. A gorbacsovi peresztrojka, a glasznoszty, a korszerűsítés, az Európához való közeledés címén bevezették a többpártrendszert, engedélyezték, sőt támogatták a szocializmussal szemben fellépő pártok működését. A depolitizálás hamis jelszavával a hadsereget, a nemzetbiztonsági szerveket kivonták a párt és a nép ellenőrzése alól. A rendszerváltásokat ezek az erők készítették elő és hajtották végre lényegében mindenütt. Ezek az erők tudatosan átlépték azt a határt, amikor már nem a szocializmus reformjáról, hanem a tőkés rendszer bevezetéséről beszélünk.

Nem hallgatható el a kommunista erők felelőssége sem. A kormányzó kommunista pártok kommunista erői fokozatosan elszigetelődtek. Ennek oka az is, hogy vezetőik elszakadtak a néptől, nem érezték az emberek hangulatát. Ez tette lehetetlenné a tömegek mozgósítását Magyarországon 1989-ben, vagy Oroszországban, 1991-ben. Az egykor a munkásosztályból verbuválódott vezetők elvesztették érzékenységüket a munkásság problémái iránt.

Gyermekeik, a felnövekvő új nemzedékek technokratákká váltak, elveszítették szüleik hitét a szocializmusban.

A tőkés kulturális és eszmei offenzíva ellensúlyozására nem volt hatékony szocialista kulturális és szellemi offenzíva. Hagyták, hogy a lakosság jelentős része a nyugati divat, a tőkés szellemi befolyások alá kerüljön. A közvéleményben nem tudatosult, hogy a nyugat-európai államok jóléti vívmányait jórészt a szocialista országok példája kényszerítette ki. A kommunista erők nem voltak képesek megszervezni a dolgozók tömeges ellenállását az ellenforradalom támadásával szemben.

Szovjet-Kínai háború

Szerepe volt annak is, hogy a szocialista országok korábbi egysége megbomlott. A 60-as évektől a Szovjetunió és Kína között ellenséges viszony alakult ki. 1969-ben határkonfliktus, szinte háború alakult ki a két ország között. Az imperialista erők folyamatosan kijátszhatták a kínai kártyát a Szovjetunió ellen, az orosz kártyát Kína ellen. A konfliktus nem oldódott lényegesen Mao halála után sem. Gorbacsov 1989-ben a kínai vezetés ellen próbálta lázítani a saját pártjukat. Kína - Deng Xiaopeng vezetésével - azonban nem a szovjet úton ment, hanem a szocialista társadalom reformjának és a külföld irányába történő nyitás útján.

Jugoszlávia, Albánia, a KNDK végleg kívül maradt a szocialista országok együttműködési rendszerén, Románia pedig különutas politikát folytatott.

Megszűnt a mozgalom egysége

Nem elhanyagolható szerepet játszott az is, hogy a nemzetközi munkásmozgalom korábbi egysége megszűnt. Az 1960-as évektől az SZKP és a Kínai KP teljes mértékben eltávolodott egymástól, és ez megosztotta a mozgalmat.

A szovjet politikai gondolkodás tételei dogmává váltak. A nemzeti sajátosságokra épülő szocializmus elfogadhatatlan volt az SZKP számára.
Ez kizárta azt is, hogy a kínai, vietnami, jugoszláv és más nemzeti koncepciók egymást gazdagítsák.

Ez az időszak együtt járt a nyugat-európai kommunista pártok társadalmi bázisának átalakulásával, az értelmiségi befolyás növekedésével, a tényleges munkástömegek arányának csökkenésével. Európában kialakultak az eurókommunista pártok, amelyek elutasították a Nagy Október forradalmasító hatását, a szocialista országok tapasztalatait, abszolutizálták a nyugat-európai országok sajátosságait, és revízió alá vették az alapvető marxista tételeket.

Ezek a nézetek mind a mai napig károsan hatnak az európai kommunista mozgalomra, akadályozzák a munkásság harcát, azt az illúziót keltik, hogy a polgári demokratikus rendszerbe való integrálódás útján el lehet jutni a szocializmusba, azaz egy szép napon polgári demokratikus választások útján be lehet vezetni a szocializmust. 1917 és az azóta eltelt 90 év példája bizonyítja, hogy ez hamis út.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.